|
| Iryna Ivaschenko. Fotó: Piac és Profit |
A tárgyalások megkezdésével kapcsolatban konkrét időpontot nem jelölt meg Iryna Ivaschenko a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozó kerekasztal-beszélgetésén, Budapesten.
A labda a magyarok térfelén pattog
Készen állnak a tárgyalásra, amint a még fennálló kérdések, például a jegybankkal kapcsolatban, megoldódnak - mondta Iryna Ivaschenko, hozzátéve: a labda igazán a magyar kormány oldalán, pályáján pattog.
Közölte: az IMF semmit nem akar ráerőszakolni az egyes országokra, mindig egy olyan programban akar megállapodni, amely biztosítja, hogy az adott ország ki tudja védeni a sebezhetőségét azzal, hogy a nemzetközi intézményektől segítséget kap.
Az IMF rugalmas
"Tudjuk, hogy Magyarország esetében mik ezek a sebezhetőségek, ezeket csökkenteni lehetne a program segítségével, és akkor az ország tartósan növekedhetne, és kikerülhetne ebből a helyzetből. Tehát ez a fő cél, s úgy gondolom, és a tapasztalat is azt mutatja, minél jobban ki tudjuk közös projektként alakítani ezt a programot, a magyar kormány minél jobban (...) benne van, annál jobban fog működni, ez a legjobb garanciája a végrehajtásnak" - emelte ki az IMF budapesti képviseletvezetője.
Hangsúlyozta: az IMF-programok nem egyszeri, hanem dinamikus programok, az ország, a helyzet is változik, a negyedéves felülvizsgálatok során újra foglalkoznak a témákkal, "kiigazítjuk azokat, a rugalmasság a szépsége a dolognak".
Elmondta: a 2008-as megállapodás esetében a deficitcélt kétszer is megváltoztatták, mert a globális és a magyar gazdaság úgy alakult.
Ugyanitt korábban Fellegi Tamás is előadást tartott, az eddig a tárgyalások előkészítéséért felelős államtitkár szerint feltételek nélkül ülünk tárgyalóasztalhoz, őszre pedig meg is állapodhatunk. Az egykori fejlesztési minisztert posztján az igazán fontos, nem informális tárgyalások előtt Varga Mihály váltja, akinek kifejezetten jók a washingtoni kapcsolatai. A megfontolt közgazdásznak tartott, eddig inkább a háttérben tevékenykedő Varga jövő márciustól - a tárgyalások sikeres lezárása után - az MNB-ben köthet ki, kormányzati források szerint ő lehet Simor András jegybankelnök utódja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




