Forintgyengítésre célzott Kósa?
Olyan megoldásra van szükség, amely kötelező érvényű, hacsak valaki nem jelenti ki határozottan, hogy ebben nem kíván részt venni – fogalmazott Kósa Lajos. Úgy vélte, amíg vannak devizahitel-szerződések, a Magyar Nemzeti Bank keze meg van kötve az árfolyam-politikát illetően, addig "nem lehet normális árfolyam-politikát csinálni".
Nagy kérdés, hogy itt mire utalt a politikus, felmerülhet, hogy esetleg arra, a devizahitelek kivezetése után az MNB az export és így a gazdaság felpörgetése végett akár gyengíthetné is az árfolyamot. Az MNB Matolcsy elnökségének kezdete óta többször is hangsúlyozta, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja. Az ugyanakkor nem lenne meglepő, ha az ex gazdasági miniszter, aki Orbán Viktor jobbkezének számított a kormányban, támogatna egy olyan törekvést, mely a forint gyengítését célozná (korábban, még miniszterként Matolcsy ezt a fajta "gazdaságélénkítést" nem vetette el). Ez egyelőre csak spekuláció persze, hiszen a magyar állam és a vállalkozói szféra adósságában is magas a devizakitettség, így pedig nagyon rizikós lenne a forint gyengítésére játszani.
Bár az elmúlt 3 évben sikerült az államadósságon belül a devizaadósság szintjét csökkenteni (40%), és az MNB hitelprogramja a devizában eladósodott cégeknek is mankót nyújthat, a devizahitelek nagy része még itt marad velünk. Bár Kósa Lajos szerint végső megoldáson dolgoznak, hogy a devizahitel eltűnjön a magyar pénzügyi rendszerből, az nem titok, hogy a kormány most csak a lakáscélra felvett devizahitelek ügyében fog javaslatot kidolgozni a bajba jutott adósok megsegítésére. Vagyis akik autóhitelt, vagy szabadfelhasználású hitel vettek fel, továbbra is ki vannak szolgáltatva az árfolyam-ingadozásnak. Az biztos, hogy a kormány az új mentőcsomaggal sem fogja kivezetni a pénzügyi rendszerből a devizahiteleket.
Értik, hogy nagy a kockázat
Kósa az interjúban rámutatott arra is: nemcsak a lakossági hitelek problémájára kíván végleges megoldást találni a kormány, hanem az önkormányzati hitelek kérdésére is. Így - mint mondta - a Magyar Bankszövetségnek a pénteki egyeztetésre erre a problémára is javaslatot kell készítenie.
Hozzátette azt is: a végső megoldást a bankszövetség, a kormány és a frakció javaslatainak közelítésével kell megtalálni. Kijelentette azt is: ennek során nem lehet a magyar pénzügyi közvetítő rendszer, benne a bankrendszer stabil működését kockáztatni. Úgy fogalmazott: nem lehet olyan eszközökkel élni - vagy rendkívül kockázatos -, amelyeket a végtörlesztés vagy az árfolyamgát esetében alkalmaztak.
A politikus a devizahitelekkel kapcsolatos augusztus 20-ai tüntetésről szólva azt mondta: ez már a politikai kampány része volt, hiszen olyan szervezetek tüntettek, amelyek maguk is indulnak a választásokon.
"A napnál is világosabb, hogy hibás termékről van szó" – jelentette ki a devizahitelekről, és életszerűtlennek, rossz megközelítésnek tartotta az árfolyamkockázat beépítését a lakossági hitelekbe.
Kötelező érvényű, a devizahiteleket véglegesen kivezető, a bankrendszer stabilitását nem veszélyeztető megoldást tart szükségesnek a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos csütörtök este, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt is hozzátette: rendkívül kockázatos lenne olyan eszközökkel élni, amelyeket a végtörlesztés vagy az árfolyamgát esetében alkalmaztak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
23 perce
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
41 perce
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
körülbelül 1 órája
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
2 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
2 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2 órája
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
3 órája
Mfor.hu Top24
- Keddtől jönnek az igazság pillanatai a Tisza-kormány számára
- Így néz ki Trump megvalósult rémálma – A hét ábrája
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Kilencmilliárd font sem elég: mentőövre vár az angol futball
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Újabb fordulat a vitatott óvodás kérdőív ügyében
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
23 perce
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
41 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



