2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Pankucsi Zoltán szerint másfél ezer milliárd forintról van szó.

Három év leforgása alatt összesen másfél ezer milliárd forintot hagyott az embereknél az új adórendszer, az állam a munkahelyvédelmi akció keretei között az év eleje óta 75 milliárd forinttal segítette a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők alkalmazását - írja szerdai számában a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárát idézve a Magyar Nemzet.

Pankucsi Zoltán a lapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az új adórendszer egyes elemei 2011-ben léptek életbe, és még abban az évben 475 milliárd forinttal kért kevesebbet az állam a lakosságtól. Tavaly a 2010-es szabályokhoz képest 459 milliárd forinttal, idén pedig - az előzetes számítások szerint - több mint 540 milliárddal csökkentek a terhek.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a családi adókedvezményekkel évente nagyjából 180 milliárd forinttal járul hozzá az állam a gyermekek felnevelésének költségeihez, az első három év alatt így nagyjából félezer milliárd forint marad a családoknál.

Új javaslat a parlament előtt

Pankucsi Zoltán hangsúlyozta: a héten parlament elé kerülő adójavaslat lehetővé tenné, hogy a gyermekkedvezményt a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból is leírhassák a magánszemélyek, így a családoknál hagyott összeg jövőre 230 milliárd forint fölé emelkedhet.

A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az év eleje óta élő munkahelyvédelmi akció szabályainak kidolgozását az a cél vezette, hogy a munkáltatók minél könnyebb feltételek mellett adhassanak kereseti lehetőséget a munkaerőpiac legkiszolgáltatottabb tagjainak.

Nyolc hónap alatt a munkahelyvédelmi akció kedvezményei összesen 75 milliárd forintot hagytak az érintett munkaadóknál, a nyári hónapokban több mint 730 ezer dolgozó után vették igénybe a hazai munkaadók a kedvezményt, az adóügyi lehetőség megközelítőleg háromnegyedmillió személy állásának megőrzéséhez nyújtott érdemi segítséget - közölte Pankucsi. A legújabb adatok szerint augusztusban 135 ezer fiatal alkalmazásakor érvényesítették a munkáltatók az enyhítést, a kedvezmény 225 ezer szakképzetlen ember, 330 ezer nyugdíj előtt álló személy, 30 ezer kisgyermeket nevelő, továbbá 17 ezer álláskereső legális foglalkoztatásához járult hozzá - írja a Magyar Nemzet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG