A Reuters beszámolója szerint Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kitüntetést adományozott azoknak a Szu-27-eseknek a pilótáinak, akik részt vettek az amerikai MQ-9 Reaper drón lezuhanásával végződő incidensben.
Az oroszok ugyan azt állítják, hogy a drón a kezelők hibájából semmisült meg, az biztos, hogy a két orosz Szu-27-es veszélyes közelségben tartózkodott a pilóta nélküli géptől, és céljuk legalábbis annak visszafordítása volt, mivel orosz álláspont szerint a Krím-félszigethez közeli terület, ahol a drón repült, a "speciális katonai műveletre" kijelölt zónába esett. (Az eset hátteréről, lehetséges következményeiről alábbi cikkünben írtunk részletesen.)
A pilóták kitüntetése azt jelzi, hogy Oroszország erőteljesebben fel kíván lépni a haderejét veszélyeztető amerikai felderítőgépekkel szemben. Az Egyesült Államok ma azt közölte, hogy ugyan nem céljuk az Oroszországgal való konfrontáció, továbbra is végrehajtanak majd felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett és nemzetközi légtérben.
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





