2p
Kétszer annyi külföldi hallgató jön a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében, mint korábban – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatója.

Bittner Péter közölte, Szegedre az idén 23 országból 123 hallgató érkezik diplomát adó képzésre, a legtöbben – a diákok csaknem egyharmada – Indiából.

A szegedi egyetem 2013 óta vesz részt a kormány által a keleti és déli nyitás jegyében alapított ösztöndíjprogramban – folytatja az MTI. A program célja a többi között, hogy elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetközivé válását, minőségfejlesztését, erősítse a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait, népszerűsítse a világban a versenyképes magyar felsőoktatást.

Háromszáz külföldi hallgató adta be jelentkezését Szegedre, közülük 123 fiatalnak ítélte oda a Tempus Közalapítvány kuratóriuma a Stipendium Hungaricum ösztöndíjat: 110 hallgató kezdi meg tanulmányait idegen nyelvű, 13 pedig magyar nyelvű képzésen – írja a távirati iroda.

A legnépszerűbbek az általános orvostudományi, a gazdaságtudományi, valamint a természettudományi és informatikai kar idegen nyelvű képzései, a doktori iskolák képzései közül pedig a bölcsész és a természettudományi területekre érkezik a legtöbb hallgató.

(A kép illusztráció, rajta a szegedi dóm bejárata látható 2014-ben.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG