3p
Bár a magyar piacra mostanában az orosz-ukrán konfliktus van a legerőteljesebb hatással, azért a jövő héten is lesz néhány hazai makrogazdasági adat, amely vélhetően nem kerüli el a befektetők figyelmét. Részletes külkereskedelmi és GDP-adatot, továbbá ipari termelési és kiskereskedelmi adatokat is nyilvánosságra hoznak.

Kedden a január-júniusi időszak külkereskedelmi termékforgalmának részletes adatait ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egyúttal a 2013. évi külkereskedelmi adatok felülvizsgálatát is közzéteszi.

A hónap elején közölt első becslés szerint júniusban az export és az import euróban számított értéke 4,5, illetve 3,8 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete az elemzők által vártnál magasabb, 610 millió euró lett. A részletes adatokból kiderülhet, hogy az élénkülő ipari kibocsátás mennyire jelent meg a kivitelben.

Szerdán a júliusi kiskereskedelmi forgalom adatait ismerhetjük meg a KSH első becslése alapján. A hivatal legutóbbi jelentése szerint júniusban 4,1 százalékra lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme a májusi 4,9 és az áprilisi 9 százalékos bővülés után. Szakértők a következő hónapokra további lassulást jósolnak.

Ugyancsak szerdán közli a KSH a második negyedéves GDP összetevőinek részletes alakulását. A hónap közepén kiadott gyorsbecslés szerint a bruttó hazai termék éves szinten 3,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékos volt a gazdasági növekedés.

Az adat jelentősen meghaladta az elemzők várakozását, akik az első negyedévi 3,5 százalékoshoz hasonló növekedésre számítottak a második negyedévben is. Az adat alapján hazai és londoni elemzők is úgy vélték, hogy az év egészében a korábban vártnál magasabb, 3 százalékot meghaladó lehet 2014-ben a növekedés. Néhány nappal később a kormány bejelentette, hogy 3,1 százalékra emeli az idei GDP-prognózisát az áprilisi konvergenciaprogramban jelzett 2,3 százalékról.

Pénteken az ipari termelés júliusi alakulásáról közöl előzetes adatot a KSH. Júniusban tovább gyorsult az ipari kibocsátás, a termelés volumene 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 1,8 százalékkal nőtt májushoz képest. A KSH jelentése szerint a növekedést júniusban már nem csak a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok táplálták, hanem az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkeket előállító cégek teljesítménye is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG