4p

Bőven negyedmillió fölött jár az oroszok embervesztesége az ukrán erők szerint. Kijev, Herszon és Harkiv ellen is komoly támadások indultak vasárnap, Harkivnál 110 ezer katonát vontak össze az oroszok. Összefoglaló.

  • A genetikai vizsgálat megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner félkatonai szervezet vezetője életét vesztette a szerdai légiszerencsétlenségben - jelentette be az orosz Nyomozó Bizottság. A molekuláris genetikai szakértői vizsgálatok befejeződtek, és megerősítették, hogy a 10 áldozat személyazonossága megfelel az utaslistán szereplő tíz emberének. A Nyomozó Bizottság nem bocsátkozott találgatásokba a repülőszerencsétlenség lehetséges okait illetően.

  • Az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon város központja ellen intéztek támadást vasárnap kora délután, egy helybeli nő életét vesztette, egy férfi pedig súlyosan megsérült - közölte a megyei ügyészi hivatal a Telegramon. Helyi idő szerint 15 óra körül az orosz erők feltehetően tüzérségi fegyverekkel lőtték Herszont. "Élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett egy nő, aki az utcán tartózkodott. Egy férfi is válságos állapotban került kórházba" - írta az ügyészség, hozzátéve, hogy lakóépületekben és egyéb polgári infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk.
  • A megyeszékhely elleni támadást megelőzően az orosz erők tüzet nyitottak a régióban található Virivka falura is. Egy 35 éves nő az ágyúzás következtében életét vesztette, egy másik helyi lakost pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
  • Vasárnap kora délután a keleti országrészben lévő Harkiv megyét is lőtték az orosz csapatok, a rakéta-sorozatvetőkkel végrehajtott támadásban egy 39 éves nő életét vesztette - közölte a régió kormányzói hivatala a Telegramon.
  • Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre vasárnap Kijev megye ellen, az eddigi információk szerint két helyi lakost sebesítettek meg a lezuhanó roncsok - közölte az ukrán főügyészség a Telegramon. A közlemény szerint a kijevi régió egyik járásában tíz családi ház, két személygépkocsi és egy mezőgazdasági gépek tárolására szolgáló hangár rongálódott meg az ukrán légvédelem által megsemmisített rakéták roncsaitól. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy vasárnap négy orosz - H-101-es, H-55-ös és H-555-ös típusú - rakétát semmistettek meg Ukrajna középső és északi régióiban. A közlés szerint a rakétákat öt repülőgépből lőtték ki az orosz légtérben, becsapódás nem történt.

  • Az orosz erők az éjjel folytatták Nyikopol térségének ágyúzását. Nehéztüzérséggel lőtték a környező településeket, aminek következtében kigyulladt egy mezőgazdasági üzem, és két családi házban is károk keletkeztek. Személyi sérülésről nem érkezett hír.
  • Illja Jevlas, a keleti országrészben harcoló ukrán erők szóvivője egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az orosz hadsereg jelentősen megnövelte támadásainak számát a Harkiv megyei Kupjanszk és a szomszédos donyecki régióban lévő Liman városok irányában. Kiemelte, hogy szombaton 620 támadást hajtottak végre az ukrán katonák állásai ellen, és 15 légicsapást mértek. Szavai szerint a térségben Oroszország mintegy 110 ezer katonát vont össze.
  • Az ukrán vezérkar legfrissebb vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 550-nel 260 820-ra emelkedett. Eszerint az ukrán erők szombaton egyebek mellett hat orosz harckocsit, 24 tüzérségi rendszert és 11 drónt semmisítettek meg.
  • A kijev megyei Vaszilkiv város taktikai repülődandárja vasárnap a Facebookon megerősítette, hogy a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében két ukrán katonai repülőgép összeütközött, aminek következtében a 40. taktikai repülődandár három pilótája életét vesztette. Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított teljes körű invázió tavaly februári kezdete óta mindegyikük részt vett az ország védelmét szolgáló légi hadműveletekben, beleértve keleti és zaporizzsjai irányú taktikai feladatokat is. A három áldozat között volt Andrij Pilscsikov, hívójelén Juice - ő igazi pilóta-legenda volt Ukrajnában, egyben az ukrán légierő arca és szócsöve a nyugati médiában és politikában.
  • Egy magas rangú ukrán kormánytisztviselő megerősítette, hogy egy második hajó is biztonságosan áthaladt a Fekete-tengeren az ukrajnai Odessza kikötőjéből, miután Oroszország a múlt hónapban visszalépett az ENSZ által közvetített, a gabonaexportot lehetővé tevő megállapodástól. Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes az X közösségi médiaplatformon közölte, hogy a Primus nevű, libériai zászló alatt közlekedő konténerszállító hajó áthaladt a polgári hajók számára létrehozott ideiglenes folyosón. Más jelentések szerint viszont a hajó visszafordult - független forrásból nem sikerült még megerősíteni a jelentéseket.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG