4p

A járvány komoly közegészségügyi, társadalmi és politikai hiányosságokat tárt fel az Egyesült Államokban. Noha kijárási korlátozások vannak érvényben, Trump a radikális szabadcsapatait mozgósítja azon cél érdekében, hogy oldják fel a korlátozásokat. Káncz Csaba jegyzete.

Az Egyesült Államokban a koronavírus járvány számos, mély törésvonalra mutatott rá. Egy a teljes körű népesség számára csődöt mondott egészségügyi rendszerre – holott 2018-ban a GDP 18 százaléka, azaz 3,6 ezermilliárd dollár áramlott a szektorba, amely GDP-arányosan több mint kétszerese a fejlett világ átlagának. Egy pillanatok alatt szakadékba zuhanó roncstársadalomra, amely most órákig áll sorban ingyen élelmiszercsomagokért az egész országban, a texasi Austintól Washington D.C.-ig. És egy demokráciára, amely krónikusan képtelen kompromisszumok megkötésére.

Szégyenteli összehasonlítás

Az első koronavírusos esetet az USA-ban Seattle városában észlelték, január 21-én. Ugyanazon a napon, mint Dél-Korea. Három hónap elteltével Dél-Koreában a tegnapi adatok szerint 236 halott van, a csaknem hétszer népesebb USÁ-ban viszont már 40,750. Ez azt jelenti, hogy egy főre jutóan 27-szeres (!) a halálozási arány az Egyesült Államokban.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások feloldását, a megszokott élet újraindítását követelik tüntetők Tom Wolfe pennsylvaniai kormányzótól az állam parlamentjének harrisburgi épülete előtt 2020. április 20-án. MTI/AP/Matt Rourke
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások feloldását, a megszokott élet újraindítását követelik tüntetők Tom Wolfe pennsylvaniai kormányzótól az állam parlamentjének harrisburgi épülete előtt 2020. április 20-án. MTI/AP/Matt Rourke

Mindezen közegészségügyi csőd közepette a nagy üzleti lobbik már szorongatják Trump elnököt, hogy indítsa újra az ország gazdasági életét. S noha kijárási korlátozások vannak érvényben, Trump a radikális szabadcsapatait mozgósítja azon cél érdekében, hogy oldják fel a korlátozásokat. A múlt hét második felében ilyen tüntető csoportokat láthattunk Michigan-ben, Kentucky-ban, Észak-Karolinában, Virginiában, Texasban, Minnesotában és Idaho-ban.

Trump mélyállami körei

Egyes tüntetők gépkarabéllyal érkeztek. Michigan-ben a tüntetést az a Michigan Freedom Fund támogatta, amely a milliárdos Betsy DeVos oktatási miniszter érdekeltségébe tartozik. Ebben a vonatkozásban egyáltalán nem érdektelen, hogy Betsy DeVos öccse az az Erik Prince, aki a közelmúltban amerikai és brit ügynököket rekrutált, hogy azok beszivárogjanak Trump-ellenes baloldali politikai körökbe. Erik Prince – az amerikai mélyállammal szorosan együttműködve - évek óta működtet egy zsoldosokkal dolgozó globális vállalkozást, és az év elején egyes értesülések szerint felajánlotta szolgálatait az orosz Wagner zsoldoshadseregnek Líbiában és Mozambikban.

Három hete számoltunk be ezeken a hasábokon arról, hogy az USA-ban a legkritikusabb területeken dolgozó vezető katonatiszteket és nukleáris, valamint különleges egységeket speciális védelmi intézkedések hatálya alá helyezték. Leírtuk az Egyesült Államok három legfontosabb föld alatti bunkerrendszerét, amelyek háború vagy nemzeti válság esetén a politikai- és katonai elit túlélését biztosítják. A napokban azt is megtudhattuk, hogy konkrét előkészítő lépések történtek a washingtoni politikai és katonai elit evakuálására.

Ők végeznék az evakuálást

A Newsweek múlt csütörtöki kiszivárogtatása szerint ugyanis a védelmi miniszter készültségbe helyezte az erre a feladatra szolgáló elit katonai egységet (Joint Task Force National Capital Region; JFT-NCR). Ennek egyes csoportjai már éjjel-nappal riadókészültségben vannak. Az esetleges evakuáció megtámogatására két Blackhawk helikopter-századot vezényeltek át Illinois szövetségi államból a főváros szélén álló katonai bázisra.

A főváros légvédelmét egy kétemeletes épületből (Joint Air Defense Operations Center; JADOC) irányítják, amely Washington D.C. határán fekszik, a Bolling légibázison. A JADOC a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményt követően épült, és éjjel-nappal felügyeli a légteret a főváros felett.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG