2p

Megpróbálják megelőzni Amerikát, hiába nincs megfelelő rakétájuk hozzá.

Kína két rakétát küldene a Holdra 2030-ig: az egyik az égitest felszínén landoló leszállóegységet, a másik az asztronautákat és az űrhajót szállítaná - számolt be a kínai állami média szerdán.

Mindkét rakéta belépne a Hold pályájára, és a sikeres dokkolást követően az űrhajósok leereszkednének az égitest felszínére.

Az égbe emelkedik a Hosszú Menetelés hordozórakéta 2021. június 17-én - a Sencsou 12-t viszi az űrbe, fedélzetén három űrhajóssal. Fotó: EPA / Roman Pilipey
Az égbe emelkedik a Hosszú Menetelés hordozórakéta 2021. június 17-én - a Sencsou 12-t viszi az űrbe, fedélzetén három űrhajóssal. Fotó: EPA / Roman Pilipey

Kína az ikerrakétákkal hidalná át azt a problémát, hogy még nem sikerült kifejlesztenie olyan erős rakétát, amelynek segítségével mind az asztronautákat, mind a leszállóegységet eljuttathatná a Holdra.

Miután az űrhajósok befejezték tudományos feladataikat, és mintákat gyűjtöttek a Holdról, űrhajójukkal visszatérnek a Földre

- vázolta a terveket Csang Haj-lian űrmérnök.

(Az amerikai holdprogramról laptársunk, az Mfor írt bővebben.)

Az elmúlt években fokozódott az űrkutatási verseny, miután Kína és az Egyesült Államok is szemet vetett a Hold potenciális ásványkincseire. Kína egyelőre le van maradva az Egyesült Államok mögött tapasztalatban és technológiában, miután az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) már 1972-ben embert küldött a Holdra, és az amerikai űrhajósok 2025-ben várhatóan visszatérnek az égitestre.

Kína Holddal kapcsolatos céljainak elérése érdekében egy szupernehéz hordozórakétát, egy újgenerációs űrhajót, egy leszállóegységet és egy holdjárót fejleszt ki - mondta el Csang.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió után a világon a harmadik országként Kínának sikerült mintát hoznia a Holdról egy legénység nélküli küldetés során 2020-ban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG