5p

Közben az orosz egységek folytatják Harkiv és Szumi ostromát. 

Néhány orosz katonai egység megkezdte a visszavonulást egyes területekről, miután súlyos veszteségeket szenvedett - közölte az ukrán hadsereg pénteken kora reggel közzétett helyzetjelentésében. Egyes orosz egységek az orosz határ mögé vonultak vissza, miután elvesztették személyzetük több mint felét - állította az ukrán vezérkar.

Az ukrajnai orosz invázió második hónapjába lépve a két fél közötti frontvonalak "gyakorlatilag befagytak" - mondta Olekszij Aresztovics, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik főtanácsadója.

A vezérkar szerint az orosz egységek folytatják Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv és Szumi nagyváros ostromát, és a jelek szerint az orosz csapatok új támadásra készülnek a Harkiv környéki Izjumban is.

Befagytak a frontvonalak. Fotó: Depositphotos
Befagytak a frontvonalak. Fotó: Depositphotos

Moszkvának részben sikerül szárazföldi összeköttetést fenntartania az ukrán határon fekvő oroszországi Rosztov régió és az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget között. 

Az MTI összefoglalója szerint az orosz védelmi minisztérium pénteken arról számolt be, hogy Kalibr manőverező robotrepülőgéppel megsemmisítettek egy nagy üzemanyagraktárt az ukrán főváros, Kijev mellett, Kalinyivka településen.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, hogy a szerda esti rakétacsapással lerombolták az ukrán fegyveres erők legnagyobb megmaradt üzemanyagbázisát, amely az ország középső részén lévő katonai egységek üzemanyaggal való ellátására szolgált. Szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség közölte.

A brit védelmi minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy az ukrán erőknek sikerült visszafoglalniuk több települést Kijevtől 35 kilométerre keletre. A tárca közleményét a Reuters hírügynökség idézte.

Lassítják az oroszokat 

A minisztérium hozzátette, hogy az ukrán erők "továbbra is megpróbálják visszaszorítani az orosz erőket" a Kijevtől északnyugatra fekvő Hosztomel repülőtér felé. A közlemény szerint "logisztikai problémák és az ukrán ellenállás" is lassítja az oroszok azon kísérleteit, hogy megkerüljék Mikolajiv déli városát, miközben megpróbálnak a kulcsfontosságú Odessza kikötőváros felé nyomulni.

Az ukrán erőket Dnyipropetrovszk térségében is támadás érte éjszaka. Oroszország két rakétatámadást hajtott végre egy katonai egység ellen Dnyipro városának külterületén - közölte Valentin Reznyicsenko megyei kormányzó a Facebook közösségi oldalon. Mint mondta, a mentők pénteken túlélők után kutattak a romok között, miután a rakéták súlyos pusztítást okoztak. Az információt nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Ukrajna reméli, hogy az ostromlott dél-ukrajnai Mariupol városában rekedt civilek egy része pénteken személygépkocsikkal elhagyhatja a várost - közölte Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes. Kijelentette: az orosz erők által körülzárt kikötővárosból a biztonságos kijutás megszervezésére tett többszöri kísérlet sikertelen volt.

Mariupolt, ahol mintegy 400  ezer ember élt, hetek óta heves bombázások érik. Az ott rekedt civilek pincékben húzódnak meg, ahol alig van élelem, áram vagy folyóvíz. Azokat, akiknek sikerül elhagyniuk Mariupolt, a közeli Bergyanszkban várják a buszok, amelyek Zaporizzsja városába viszik őket.

20 ezren elhagynák Boriszpilt

Mintegy húszezer ember akar távozni a fővárosi nemzetközi repülőtér közelében fekvő Boriszpil városból. Ennyien jelentkeztek a hatóságoknak az evakuálásra szólító felhívására - közölte Volodimir Boriszenko, a település polgármestere pénteken a helyi televízióban. Mások távozását is sürgette, mondván, hogy a közeli falvakban élő civilek nagy száma megnehezíti az ellenállást az ukrán csapatoknak. Boriszpil és a nemzetközi repülőtér Kijevtől mintegy 30 kilométerre keletre található.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Rafael Grossi az ukrán nukleáris szabályozó hatóságtól származó információkra hivatkozva azt mondta, hogy az orosz erők ukrán ellenőrző pontokat lőttek Szlavutics városában, az egykori csernobili atomerőmű közelében.

Ez veszélybe sodorja a lezárt atomerőmű biztonságát szavatoló személyzet otthonait és családjait, valamint az alkalmazottak további váltását. A tűzérségi támadást más források nem erősítették meg.

A hét elején arról is érkeztek jelentések, hogy a volt atomerőmű körüli lezárt területen tüzek égnek. Grossi azt mondta, hogy a hét tűzfészekből négyet eloltottak.

A kelet-ukrajnai szakadár vezetők azt állítják, hogy az ukrán hadsereg lőtte a keleti Luhanszk régióban lévő Zolote kisvárost.

Egy lakóépület megrongálódott, egy fészer pedig megsemmisült - idézték az önhatalmúlag kikiáltott "Luhanszki Népköztársaság" egyik képviselőjét a Telegram közösségi portálon.  A jelentések szerint négy 122 milliméteres kaliberű gránátot lőttek ki a házra. Az információnak nem lehetett utánajárni független forrásból.

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG