6p

A tőzsdék óvatos optimizmussal várják az amerikai-európai tárgyalássorozat fejleményeit, az olaj és a gáz ára kissé süllyed. Az ukrán hrivnya erősnek látszik, de valójában már korábban nagyot esett, és kereskedését is felfüggesztették. Az amerikai földgáz rövidebb távon olcsóbb is lehet, mint az orosz.

Miközben Joe Biden bejárja Európát, és újabb szankciókról, földgázszállításokról, katonai és gazdasági együttműködésről tárgyal, a tőzsdék ma reggel még óvatosra vették a figurát, alig mozdultak. Később kisebb élénkülés kezdődött, a német, francia index 0,6, a brit pedig 0,1 százalékkal emelkedik.

A háború mintha állóháborúvá vált volna, miközben mindkét fél kisebb győzelmekről számol be. Nagy-Britanniában a kiskereskedelmi eladások estek nagyot, Németországban pedig az Ifo üzleti hangulat index értéke lett alacsony. Valamelyest könnyebbséget jelent a részvénypiacnak, hogy az olaj és a földgáz áremelkedése egyelőre megállt, szerény mínuszban vannak.

A földgáz jegyében

Itthon a BUX indexet az OTP esése húzza le, az index 0,4, a bankpapír 2,0 százalékkal megy le. Egyébként Varsó is hasonló süllyedést mutat. A Mol 0,1, a Richter 1,1 százalékkal javít, a Telekom stagnál. Öt százalékkal ugrik az Opus.

Árfolyam

A forint kissé erősödött tegnaphoz képest, 374,50 ma az euró.

Az európai körúton lévő amerikai elnök megállapodást kötött az unió vezetőivel. Az Egyesült Államok jelentős mértékben fogja növelni a cseppfolyós gázszállításokat (LNG) annak érdekében, hogy az európai országok orosz energiafüggősége és így Oroszország zsarolási potenciálja is csökkenjen - írta az MFor.hu.

Olcsóbb lesz az amerikai gáz, mint az orosz?

A németek már idén felére csökkentenék az Oroszországtól vásárolt olaj mennyiségét, az EU pedig csak 50 milliárd köbméter gázt vásárolna 155 helyett. Megkezdődött az átállás az LNG-re (cseppfolyós földgázra), amihez az USA is komoly mennyiséggel tud hozzájárulni – írja az Erste Befektetési Zrt. kommentárja.

Ráadásul a szállítási költség kisebb Európába, mint Ázsiába. Az amerikai földgáz ára 16,7 EUR/MWh (plusz szállítás), miközben a holland börzén 103 euró körül mozog a gáz. Így jelentősen csökkenhet az európai gáz ára is. De hosszabb távon magasabb árakkal kell számolnunk, mint amiket korábban láthattunk – kalkulál a brókercég.

Megvan, miért pocsék a BUX teljesítménye

A héten írtunk arról, hogy a BUX index Európán belül is mennyire alulteljesítő, például Németországhoz és Lengyelországhoz képest. Az alábbi ábra talán megmagyarázza, miért.

Az orosz-ukrán krízisnek való kitettség különböző feltörekvő piaci országokban. Forrás: Amundi
Az orosz-ukrán krízisnek való kitettség különböző feltörekvő piaci országokban. Forrás: Amundi

Ezen az látható, mely feltörekvő piaci országok vannak jobban kitéve az orosz-ukrán krízisnek. Szerepel oszlopok összetevői között a fiskális (költségvetési) mozgástér, a monetáris (jegybanki) mozgástér, az érintett országok – köztük az EU – között lebonyolított kereskedelem, az energia és az élelmiszerek inflációja, az árupiaci és energiaimportnak való kitettség. Magyarország a felsorolt 18 ország között a legrosszabb helyzetben van.

A magas infláció mindenütt gondot okoz, de az alapanyagimportőr országoknak fiskális problémái is lehetnek. A közép-kelet-európai régióban Magyarország és Románia költségvetési mozgástere a legkisebb – jegyzi meg az Amundi.

Az ukrán hrivnya, a magyar forint és a lengyel zloty az euróhoz képest, február közepétől. Tradingview.com
Az ukrán hrivnya, a magyar forint és a lengyel zloty az euróhoz képest, február közepétől. Tradingview.com

Erősebb-e a hrivnya a forintnál?

Az ukrán hrivnya árfolyama viszonylag stabil a háború kitörése óta, az orosz rubelnél egészen biztosan stabilabb. Hogyan lehetséges ez? Egyrészt a hírek szerint az ország jegybankjának első háborús intézkedése volt a devizakereskedelem felfüggesztése és különböző pénzmozgási korlátozások bevezetése. Így a jelenlegi árfolyam nem szabadpiaci.

Az ukrán hrivnya, a magyar forint és a lengyel zloty az euróhoz képest hosszú távon. Tradingview.com
Az ukrán hrivnya, a magyar forint és a lengyel zloty az euróhoz képest hosszú távon. Tradingview.com

A hrivnya korábban, 2014-2019 között nagy leértékelődésen ment keresztül, ugyanakkor az országnak jelentős devizatartalékai is vannak. Valamint az ukrán pénz már ősszel, az első orosz csapatösszevonások idején meggyengült. Ezt a kérdést járta körül Bod Péter Ákos cikkében:

Nagy diszkonttal veszik az ukrán pénzt

Ugyanakkor a híradások szerint az EU-ba menekült ukránok mindenütt nehezen tudják eladni bankjegyeiket. Magyarországi pénzváltók viszont ma is jegyeznek rá árat, 7000-9000 forint között vesznek 1000 hrivnyát. Eközben 11 ezer forint körül adják ugyanazt. A nemzetközi devizaárfolyam euróból átszámolva 12 ezer forint körül van. (Másképpen számolva, 18,6-24,0 eurót adnak Magyarországon 1000 hrivnyáért, miközben a pénzpiaci árfolyam-figyelő rendszerek 32,5-re tartják.)

Pénzváltók hrivnya-vételi árai. Valutacentrum.hu
Pénzváltók hrivnya-vételi árai. Valutacentrum.hu

Számos történelmi tapasztalat szerint ha a feketepiaci, szabadpiaci árfolyam eltér a “hivatalostól”, előbb-utóbb a piacnak lesz igaza.

Többet ér ennél a Telekom?

A KBC Equitas kissé csökkentette a Magyar Telekom részvényeire vonatkozó fair érték-becslését, 520 forintra, de így is érezhetően ez alatt forognak a papírok.

A céget követő elemzők konszenzusa is hasonló szinteken van, a többség pedig látja a fantáziát hosszú távon a papírban. De a hozamkörnyezet emelkedése nem tesz jót, ráadásul a régiós befektetéseknek az orosz-ukrán feszültség sem kedvez.

A cég részvényesi javadalmazási politikája ugyan pozitív irányba változott, de “aligha aratott osztatlan sikert a befektetők körében”. Így inkább hosszú távon tűnik érdekesnek a Telekom, amely az emelkedő inflációs környezetből profitálhat is – írja a brókercég.

Felfelé tartanak a kriptodevizák

A bitcoin 44 ezer, az ether 3100 dollár fölé emelkedett mára, ami újabb három százalékos emelkedés. Egy hét alatt már 7,6, illetve 11,3 százalék az emelkedés.

A legnépszerűbb kriptodevizák árváltozása, “hőtérképe” egy hétre. A piros négyzetek esést, a zöldek emelkedést jeleznek Forrás: Quantifycrypto.com.
A legnépszerűbb kriptodevizák árváltozása, “hőtérképe” egy hétre. A piros négyzetek esést, a zöldek emelkedést jeleznek Forrás: Quantifycrypto.com.

A “Merge” árnyékában

A piac izgatottan várja a híreket az Ethereum-rendszer nagy átalakulásáról, a “The Merge”-ről. (“Összevonás” vagy “egyesülés” – lényegében a proof-of-work rendszerről az olcsóbb, gyorsabb és energiatakarékosabb proof-of-stake rendszerre való áttérés.) Ezt nem hivatalosan a második negyedévre tervezik, konkrét céldátum nincsen.

Az évek óta húzódó feladatot valaki ahhoz hasonlította, mintha úgy kellene egy repülőgép főbb alkatrészeit modernebbekre cserélni, hogy közben az adott jármű a levegőben nagy sebességgel repül.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG