3p
Javított GDP-prognózisán a GKI.

A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.

Ami nincs

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik: a folyamatok rövid távon kedvezőek, de továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.

A magyar gazdaság az első negyedévi 4,2 százalékos növekedés után a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült. A növekedési ütem csökkenésében az egyes negyedévek tavalyitól eltérő számú munkanapjának is nagy szerepe volt, ezt és más szezonális hatásokat is figyelembe véve a lassulás sokkal kisebb, 3,8-ról 3,6 százalékra.


A második negyedévben a bruttó adatok alapján az iparban és a külkereskedelmi áruforgalomban lassulás, az építőiparban, a kereskedelemben és a turizmusban gyorsulás következett be. Jelentős lehet a visszaesés a mezőgazdaságban, ezen belül is a növénytermelésben.

A beruházások az első negyedévi 23 százalék után a második negyedévben 27 százalékkal bővültek, nagyon alacsony bázishoz képest. Kiugró, 60 százalék körüli a közigazgatás-védelem (ide tartozik a határvédelem), valamint a szállítási ágazat (beleértve az útépítéseket) bővülése.

A kimutatott munkanélküliség május-júliusban 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban, a tavaly év végéhez viszonyítva azonban a mérséklődés már csak minimális. Az alkalmazottak száma az első fél évben 2 százalékkal, közmunkások nélkül 3,2 százalékkal emelkedett.


A GKI szerint a választások előtt a közmunkások számának további csökkentése nem valószínű.

És még ott a munkarőhiány

A gazdaságkutató nyári felmérése szerint a cégek minden ágazatban a munkaerőhiányt tartják a növekedést fékező legfontosabb tényezőnek.

A munkaerőhiány mellett elsősorban a minimálbér emelésének következménye, hogy a bruttó bérek az első fél évben csaknem 12 százalékkal emelkedtek. A második negyedévben a reálkeresetek mintegy 2,5 százalékponttal gyorsabban nőttek, mint az elsőben, ami az áprilisban szokásos béremeléseknek és az átmenetileg mérséklődő inflációnak volt a következménye.

A második negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedése is gyorsult, azonban csak mintegy 1 százalékponttal. Az első fél évben a reálkeresetek 9 százalékos emelkedésével szemben a kiskereskedelmi forgalom még 4 százalékkal sem bővült. Ez részben arra utal, hogy a minimálbér-emelés a szürke jövedelmek csökkenésével jár együtt, másrészt a lakosság valószínűleg csökkentette adósságait - áll a GKI közleményében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG