2p

Szankciókat vetnek ki a hírszerzés vezetőjére, az egyik indok a nyíltan vállalt oroszbarátság.

Szankciókat vezetett be az Egyesült Államok a szerb Biztonsági Információs Ügynökség (BIA), vagyis a hírszerzés vezetője ellen, mert Washington szerint Aleksandar Vulin visszaél hivatali helyzetével, nemzetközi szervezett bűnözési tevékenységben és drogkereskedelemben vesz részt, pozícióját pedig arra használja, hogy Moszkvának nyújtson segítséget.

Ha a nyílt oroszbarátság és a moszkvai látogatások problémásak, a magyar kormányban is van, aki fázhat most - Mihail Murasko és Szijjártó Péter mosolygós kézfogása néhány napja Budapesten. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ha a nyílt oroszbarátság és a moszkvai látogatások problémásak, a magyar kormányban is van, aki fázhat most - Mihail Murasko és Szijjártó Péter mosolygós kézfogása néhány napja Budapesten. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap szerdai számában az Amerikai Egyesült Államok Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatalának (OFAC) közleményét idézte, amely szerint Aleksandar Vulin a jövőben nem férhet hozzá amerikai ingatlanjaihoz és vagyonához. Azok, akik a szankcionált személyekkel együttműködnek, szintén szankcionálhatók - olvasható a közleményben.

Az OFAC szerint Aleksandar Vulin "arra használta hivatalát, hogy támogassa Oroszországot, segítse Oroszország rosszindulatú tevékenységét, amely gyengíti a Nyugat-Balkán biztonságát és stabilitását, és lehetőséget biztosított Oroszországnak arra, hogy tovább növelje befolyását a térségben".

A szankciókért felelős amerikai hivatal szerint mindezen felül Aleksandar Vulin kölcsönösen kedvező kapcsolatot tartott fenn az illegális fegyverkereskedő Slobodan Tesiccsel, akinek segített abban, hogy fegyverszállítmányai akadálytalanul haladjanak át a szerb határokon.

Aleksandar Vulin azóta tagja a kormánynak, hogy azt a Szerb Haladó Párt vezeti. A Szocialisták Mozgalma nevű párt vezetője egyben Aleksandar Vucic szerb államfő legfőbb szövetségese is, 2014 és 2017 között munkaügyi miniszter, 2017 és 2020 között védelmi miniszter, 2020 és 2022 között pedig belügyminiszter volt, a hírszerzési ügynökséget 2022 óta vezeti. Az OFAC közleménye szerint a Vulin által korábban vezetett minisztériumok, illetve a hírszerzés nem kerültek büntetőintézkedések alá.

Aleksandar Vulin nyíltan vállalja oroszbarát véleményét, az utóbbi időben is gyakran járt Moszkvában, legutóbb májusban vett részt egy biztonsági konferencián.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unióéval, amit Belgrád azzal indokol, hogy Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG