5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Most indulnak be igazán a hazai nyári fesztiválok, a legnagyobbak ugyan elmaradnak, de azért bőven van miből választaniuk a beoltottaknak. Akad 15 ezer forintos napijegy is.

A bulizni vágyóknak idén be kell érniük a hazai fellépőkkel, ugyanis a fesztiválszervezők a koronavírus-járvány miatt nem tudtak külföldi előadókat meghívni. A Covid-válság fesztiválokra gyakorolt hatásával kapcsolatban Gerendai Károly Sziget-alapító a lapcsoportunk Klasszis Klubjának legutóbbi találkozóján úgy fogalmazott: reméli, hogy előbb-utóbb normalizálódik a helyzet, és úgy együtt tudnak élni a koronavírussal, mint az influenzával. (Jelenleg csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt ilyen eseményeken.) Ennek kapcsán megnéztük, hogy idén milyen fesztiválokat tartottak vagy tartanak meg, illetve melyek maradnak el idén is. 

A 2021-es Bánkitó Fesztiválra minden jegy elkelt. Kérünk, hogy érvényes, idei évre szóló jegy nélkül ne indulj el

- közölték például a Bánkitó fesztivál szervezői. Ebből is látszik, hogy volt igény a július elején megtartott fesztiválra, ahol a legolcsóbb napijegy 7 ezer forint volt. A szervező Bánkitó Fesztivál Kft. 2020-as beszámolója nem ismert, aminek köze lehet ahhoz, hogy 2020-ban elmaradt a fesztivál, így minimális bevételük lehetett.

Jelenleg is tart a debreceni Campus fesztivál, ahol a bérlet 26 ezer forintba kerül, a napijegy pedig 12 ezer forintba, és szintén csak magyar zenekarokat lehet hallani. Emiatt pedig biztosan kevesebb lesz a látogató, de közel 10 ezer bérletet azért sikerült eladni. A fesztiválnak nagyon komoly szponzorai is vannak, hiszen a MOL, az OTP és az MVM logója is feltűnik a támogatók között. A szervező Debreceni Campus Kft. a Debreceni Egyetem, illetve a Haha civil ifjúsági egyesület tulajdonában van. Tavalyi beszámolója szerint a cég bevétele 1,7 milliárd forintra esett vissza a korábbi 3,7 milliárd forintról és veszteséggel is zártak. Ez nem csoda, hiszen a cég üzemeltetésében lévő klubok bezártak, a nagyrendezvények elmaradtak, valamint az iskolai büfék, konyhák is vegetáltak.

Bár hatalmas bevételektől estünk el, rugalmas helyzetkezelésünknek köszönhetően likviditásunk egy percig sem forgott veszélyben. Nem kellett véglegesen és tömegesen megválni munkavállalóinktól sem

- olvasható a Debreceni Campus Kft. beszámolójában.

Szintén most tart a kapolcsi Művészetek Völgye, ahol a napijegy 7 ezer forint, a legolcsóbb bérlet pedig 15500 forintba kerül. A 2019-es fesztiválnak 200 ezer feletti vendége volt, a szervező Művészetek Völgye Kft.-nek mégis pénzügyi gondjai voltak. A cég 2020-as tőkeemelése az elmúlt időszakban felmerült pénzügyi veszteségek pótlását szolgálta. A legnagyobb tulajdonos Oszkó Péter volt pénzügyminiszter által 2015-ben alapított Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány, de közel 12 százalékos tulajdonos Oszkó Péter feleségének cége is.

Augusztusban sem maradunk fesztivál nélkül, hiszen a Velencei-tónál augusztus közepén jön az EFOTT, ahol 15 ezer forint a napijegy és 37500 forint a bérlet. Itt lesz külföldi zenekar is, érkezik ugyanis az amerikai Flo Rida és színpadra lép a Scooter is. Itt a szervező EFOTT Kft. a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának tulajdonában van, és Lasztovicza Gábor, volt MDF-es politikus az ügyvezetője.

Idén Sziget se lesz. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)
Idén Sziget se lesz. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Párhuzamosan folyik majd a Kolorádó fesztivál a Budapesthez közeli Nagykovácsiban (belépés itt is csak oltottaknak): a napijegy 12 ezer forint, a bérlet 28 ezer forint. Itt szintén akadnak majd angol és német fellépők is. A szervező Kombo Projekt Kft. legjobb éve 2019 volt, amikor 90 millió forint bevételük lett, legismertebb tulajdonos pedig Manek Gábor, akinek a nevéhez olyan helyek köthetők, mint a Toldi, Lärm vagy a Dobrumba.

Sokak kedvence pedig az orfűi Fishing augusztus végén, ahol a napijegy 9 ezer forint, a bérlet ára pedig 27 ezer forint volt, de már elfogyott. Mint minden fesztivál esetében, úgy itt is hosszas tanakodás után döntöttek úgy, hogy megtartják a rendezvényt. A szervező FOO Kft. egyik tulajdonosa Lovasi András, a cégnek pedig annak ellenére a 2020 volt az egyik legjobb éve, hogy tavaly elmaradt a fesztivál: a bevétel ugyan lecsökkent 255 millió forintról 88 millió forintra, de profit egymillió forintról 6 millió forint közelébe ugrott.

Akik jövőre próbálkoznak

Májusban dőlt el, hogy idén is elmarad a Sziget, azt pedig már márciusban eldőlt, hogy a VOLT és a Balaton Sound is 2022-ben lesz legközelebb. Szintén főleg külföldiek látogatták az O.Z.O.R.A. fesztivált, így idén ezt sem tartják meg. A legújabb lemondó pedig a balatonfűzfői Beach fesztivál. Sokáig vártak a szervezők, hiszen augusztus 3-a lett volna a nyitónap, és csak július 9-én jelentették be a törlést.

2020-ban az 500 fős létszámkorlátozás miatt nem volt lehetőségünk Veletek együtt tombolni több napon át a Balaton partján. Idén pedig sajnos hasonlóan kedvezőtlen feltételekkel tudnánk megtartani a fesztivált a védettségi kártya szükségessége miatt. Bíztunk benne és türelemmel vártuk a szabályozás további enyhítését ezzel kapcsolatban, azonban legnagyobb sajnálatunk ez nem történt meg

- indokolták a döntést a szervezők. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG