Figyelmeztető lövéssel védeni Amerikát
Obama erről a PBS amerikai közszolgálati televíziónak nyilatkozott, egyúttal ismertette az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli katonai fellépést indokoló amerikai jogi és biztonságpolitikai érveket is.
"Ha világos, határozott, de ugyanakkor nagyon korlátozott módon adunk le figyelmeztető lövést, hogy álljanak le ezzel, akkor az hosszú távon pozitív hatással lehet nemzetbiztonságunkra" - mondta az elnök.
Hangsúlyozta, hogy Washington a bizonyítékok megvizsgálása után arról győződött meg, hogy a szíriai kormány felelős a Damaszkusz elővárosai ellen a múlt héten elkövetett, százak életét követelő vegyifegyver-támadásért, és ezért felelősségre kell vonni. Az elnök szerint a kormányellenes erők nem rendelkeznek annyi vegyi eszközzel, amennyi egy ilyen léptékű pusztításhoz szükséges.
A tervezett katonai fellépés indoklásaként azt emelte ki, hogy érvényt kell szerezni a vegyi fegyverek bevetését tiltó nemzetközi normáknak, és hogy az ilyen eszközök alkalmazása az amerikai nemzetbiztonságot is veszélyezteti.
Harc a vegyi fegyverek ellen...
"Nem áll érdekemben semmiféle nyíltvégű konfliktus Szíriával, de biztosítani akarjuk, hogy amikor egyes országok megsértik a nemzetközi normákat az olyan fegyverekkel kapcsolatban, mint amilyenek a vegyi fegyverek - amelyek fenyegetést jelenthetnek ránk nézve -, akkor felelősségre vonják őket" - nyilatkozott Barack Obama.
"Amikor egy olyan országgal kapcsolatban kezdünk el vegyi fegyverekről beszélni, amely a világ legnagyobb vegyifegyver-készletével rendelkezik, amelynek idővel megcsappanhat a vegyi fegyverek feletti ellenőrzése és, amely olyan terrorszervezetek szövetségese, amelyek a múltban célba vették az Egyesült Államokat, akkor fennáll az a lehetőség, hogy a pusztító hatású vegyi fegyvereket ellenünk fordítják. Biztosítani akarjuk, hogy ez ne történhessen meg" - fogalmazott.
Nem lehet még egy Irak
Az elnök szerint az Egyesült Államok olyan megközelítést alkalmazhat Szíriával kapcsolatban, amely kizárná, hogy belesodródjon az arab országban zajló polgárháborúba vagy megismételje az Irakkal kapcsolatban elkövetett hibákat.
A Fehér Házból származó értesülések szerint a kormányzat csütörtökön szándékozik tájékoztatni a kongresszus vezetőit a szíriai helyzetről. A The Washington Post című napilap úgy értesült, hogy valószínűleg ezen a napon fogják nyilvánosságra hozni a hírszerzésnek az augusztus 21-i vegyifegyver-támadás felelősére vonatkozó "cáfolhatatlan" bizonyítékokat is, ami akár a támadás közvetlen előjátéka lehet.
3 napon belül támadhatnak
Az amerikai médiában további értesülések jelentek meg a Szíria elleni katonai akcióval kapcsolatban, különösen azután, hogy brit kormány a korábbi álláspontján változtatva szerdán úgy döntött, hogy meg kívánja várni az ENSZ-ellenőrök vizsgálatának eredményét, és engedett az ellenzék követelésének, hogy a brit parlament kétszer is szavazzon a katonai fellépéssel kapcsolatban.
A CNN hírtelevízió kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült Államok nem kíván késlekedni a bizonyítottnak vélt szíriai vegyifegyver-támadás megtorlásával, és ha kell, akár egyedül is cselekszik. A csatorna szerint ha az elnök végül a támadás mellett dönt, akkor a csapásokat feltehetően az elkövetkező három nap valamelyikén indítják meg, és a jövő hét elejéig - amikor Obama svédországi látogatásra és az Oroszországban megtartandó G20-csúcsra utazik - befejezik.
A képletet ugyanakkor a szövetségesekkel való egyeztetés nehézségei mellett az is bonyolítja, hogy az ENSZ-ellenőrök a tervek szerint vasárnapig még mindenképp Szíriában maradnak.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
16 perce
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
36 perce
-
Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
körülbelül 1 órája
-
Két legény volt talpon ma a BÉT-en
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
körülbelül 1 órája
-
Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
2 órája
-
A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
2 órája
- Történelmi mélypont közelében a Balaton vízszintje, a klímaváltozás tovább ronthat a helyzeten
- Az ügynökakták nyilvánossá tétele előtti napon Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé
- Megvan végre a közös nevező Magyar Péter és a KDNP között
- Kipofozhatják az Örs vezér terét, de a közbiztonsági problémákat ez nem oldja meg
- Sok minden kijönne a szent tehén költségéből
- Új intézmény élén Schmidt Mária
- Állami pénzből mentek Pócs János Mikulás-csomagjai?
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen. 

