A Fed elnöke egy gazdasági kutatói konferencián beszélt és hangsúlyozta, hogy bár a gazdaság alapvető mutatói, mint például a fogyasztás, az elkölthető jövedelem, a háztartások nettó vagyona, vagy a hiteltörlesztési kiadások mind a kilábalás felé mutatnak, ugyanakkor az egyéneknek és a vállalkozásoknak még sokáig kell nehéz gazdaság és pénzügyi kondíciók között létezniük.
Bernanke nem elemezte a pénzügy politikai kilátásokat és nem szólt arról sem, hogy vártnál jobb számok jelentek meg az USA-ban a múlt héten az új munkahelyekről. Viszont a kutatói konferencia résztvevői előtt utalt arra, hogy vannak a világban a gazdasági jólét újdonságszámba menő, nem szokványos mérési módjai is, mint például a bhutáni királyságban bevezetett GNH, vagyis a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószámai.
Persze a Fed elnöke elismerte, hogy vannak az élet minőségének sokkal hagyományosabb mérőszámai és kategóriái, úgymint jövedelem-elosztás, a munkahelyek biztonsága és a társadalmi felemelkedés.