3p

Bíróságon kell felelnie 2025 elején a 2007-es kampányának finanszírozása ügyében.

Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek bíróság előtt kell felelnie 2025 elején 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - jelentette be péntekeken a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség. Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt hivatalban. A más ügyek miatt is eljárás alatt álló exelnöknek - aki tagad minden vádat - a párizsi büntetőbíróságon négy hónapon át kell majd válaszolnia a vádpontokra, a tervek szerint 2025. január 6. és április 10. között - olvasható a közleményben.

Nicolas Sarközy nagy bajba került.   Fotó: Depositphotos
Nicolas Sarközy nagy bajba került. Fotó: Depositphotos

A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőtől származó, feltételezett támogatás ügyében 2018 márciusában indult eljárás Sarkozy ellen passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás, közpénzzel való visszaélés és bűnszervezetben való részvétel gyanúja miatt. A vádhatóság szerint az exelnök szemet hunyt afelett, hogy egykori közvetlen munkatársai, politikai támogatói és a közvetítők megpróbáltak pénzügyi támogatást szerezni a líbiai rezsimtől a 2007-es elnökválasztási kampány finanszírozásához, mégpedig több millió eurós összegben.

A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy a 2007-es kampányához összesen 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek.

Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen hamisítás miatt tett feljelentése nyomán kezdett el vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát.

A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több egykor vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette, köztük a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként szereplő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember, aki a vizsgálóbíróknak elmondta, hogy 2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen ötmillió eurót Sarkozynek, aki akkor belügyminiszter volt, illetve kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak.

A nyomozást 2018 januárban törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával kiszélesítették, miután Nicolas Sarkozy volt kampánystábjainak tagjai is azt vallották, hogy jelentős összegű támogatások érkeztek készpénzben 2007-ben, s őket abból feketén fizették ki.

A korrupcióellenes hivatal tízévi nyomozás után 13 embert gyanúsított meg bűnszövetkezetben való részvétellel. A vádlottak padján a volt elnök mellett ott lesz három volt miniszter is: Claude Guéant-on kívül Brice Hortefeux, aki a belügyi tárcát vezette, és Eric Woerth, aki a gyanús elnökválasztási kampány pénztárosa volt, majd Nicolas Sarkozy pénzügyminiszternek nevezte ki.(MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG