„Soros Györgynek börtönben kellene lennie” – mondta Donald Trump a Fox News péntek esti adásában.
Az amerikai elnök azzal vádolja Sorost, hogy a Trump-adminisztráció elleni erőszakos tüntetéseket finanszírozza. Szombaton az NBC is felhívta az elnököt, aki megerősítette, hogy börtönbe küldené Sorost, és rossz embernek is nevezte.
A Soros által vezetett Nyílt Társadalom Alapítványok felháborítónak és hamisnak nevezte az állításokat. Elmondták: nem támogatnak erőszakos tüntetéseket, nem fizetnek tüntetőknek, és nem is képezik, vagy koordinálják őket. A Demokrata Párt jelöltjeinek kampányát viszont valóban támogatta Soros, Trumpnak ezért fontos, hogy rossz színben tüntesse fel a 95 éves üzletembert – írja az Independent.
Trump elmondta: Sorossal szemben a szervezett bűnözés elleni törvény (RICO) szerint fognak eljárni. A RICO eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy bűnszervezetek esetén ne csak a bűncselekmény közvetlen elkövetőjét, hanem a teljes hálózatot, illetve annak vezetőjét is meg lehessen büntetni.