1p

 Az ENSZ sürgősségi segélykoordinátora mély aggodalmát fejezte ki a gázai civil lakosság túléléséhez szükséges alapvető feltételek hiánya miatt az övezetben.

"Borzasztóak az életkörülményeik, a túléléshez szükséges alapvető dolgok hiányoznak, éhség, betegség és halál leselkedik rájuk" - hangsúlyozta Martin Griffiths, az ENSZ sürgősségi segélyeinek koordinátora szerda este Genfben az MTI tudósítása szerint.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg több mint egymillió ember él összezsúfolódva az egyiptomi határ mellett fekvő Rafahban. Négyszer annyian, mint a Hamász által október 7-én Izraelben elkövetett tömeggyilkosság megtorlásaként elindult izraeli katonai akció előtt.

Palesztinok egy izraeli légicsapásban megsemmisült autót vizsgálnak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborban, 2024. február 7-én. A palesztin egészségügyi minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők (IDF) adatai szerint több mint 27 500 palesztin és több mint 1300 izraeli halt meg azóta, hogy a Hamász fegyveresei 2023. október 7-én a Gázai övezetből támadást indítottak Izrael ellen, és az izraeli erők ezt követően hadműveleteket indítottak a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Fotó: EPA / Haitham Imad
Palesztinok egy izraeli légicsapásban megsemmisült autót vizsgálnak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborban, 2024. február 7-én. A palesztin egészségügyi minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők (IDF) adatai szerint több mint 27 500 palesztin és több mint 1300 izraeli halt meg azóta, hogy a Hamász fegyveresei 2023. október 7-én a Gázai övezetből támadást indítottak Izrael ellen, és az izraeli erők ezt követően hadműveleteket indítottak a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Fotó: EPA / Haitham Imad

A Gázai övezetben a harcok kezdete óta már több mint 27 500 ember halt meg - idézte Griffiths a gázai egészségügyi hatóságok adatait, hozzátéve, hogy a harcok folytatása Rafahban újabb halálos áldozatokkal jár, és az eddigieknél is jobban megnehezíti a humanitárius műveleteket.

"Egyszerűen fogalmazva: ennek a háborúnak véget kell vetni"

- hangoztatta Griffiths az MTI tudósítása szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG