4p
Természetesen a sonka, a tojás, a kalács és a csokinyuszi a legnagyobb sztár a következő napokban.

Az előző évinél is erősebb húsvéti forgalomra számíthat a kiskereskedelem, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a vásárlók változatlanul a sonkákat, a tojást, a kalácsokat és a csokoládé figurákat keresik leginkább, a minőségi termékek iránt egyre nagyobb az igény.

Vámos György szervezeti főtitkár az MTI-nek elmondta: az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot. Ugyancsak 50 milliárd forinttal nőhet az iparcikkek forgalma márciusban az előző két hónaphoz képest, bár erre nemcsak a húsvéti, hanem a tavaszi szezonális vásárlások is hatással vannak. A teljes kiskereskedelmi forgalom márciusban így akár 100 milliárd forinttal is felülmúlhatja a januári-február időszakot – tette hozzá.

Remek hír húsvét előtt: ennek minden magyar örülni fog

Olcsóbb a tojás húsvét előtt, pedig csúcsidőszak van. Részletek >>>

A húsvéti forgalom átlagosan 5 százalékkal volt nagyobb tavaly a 2016-ban tapasztaltnál, a CBA Kereskedelmi Kft. az idei szezonban is nagyságrendileg erre a növekedésre számít. A tapasztalatok szerint a vásárlók idén egy kicsit korábban kezdték meg a felkészülést. Ez azért lehet, mert az ünnep az áprilisi fizetések időszaka előtt van, illetve nagypéntek munkaszüneti nap. Bár már a hétvége is bőséges forgalmat hozott, az igazi rohamra a mostani héttől számítanak.

Sonka, tojás, csokinyuszi

A CBA elmondása szerint megfigyelhető, hogy ebben az időszakban a vásárlók inkább a minőségi termékeket keresik a polcokon: sonkából inkább a hagyományos érlelésűt, csokifigurából pedig  a magas kakaótartalmút. A tojásforgalom is jelentősen megélénkül ilyenkor, majdnem dupla annyi fogy, mint a normál időszakban.

Korán jött a húsvét, kevesebb lesz ebből a húsból

Idén kevesebb állat érte el az értékesítéshez szükséges méretet, amitől megcsappan az olasz export. Tovább >>>

A Spar nyilatkozata alapján szintén 5 százalék feletti bővüléssel számol. Bár a húsvéti időszak nem múlja felül a karácsonyit, a pékáruk tekintetében például meghaladta a karácsonyit. Húsvét előtti héten átlagosan 36 tonna kalácsot és több száz tonna sonkát adnak el a Spar-üzletekben.

A nagyméretű tojást keresik a vevők

Az Auchan az előző év azonos időszakához képest 10 százalék feletti, az előző hónaphoz képest pedig csaknem 20 százalékos növekedésre számít. A nagypéntek munkaszüneti nappá válása várhatóan nem okoz forgalomcsökkenést, csak átrendeződést, az előző és az utána következő napokon koncentrálódhat a kieső pénteki nap forgalma.

Húsvét előtt 30-40 százalékkal növekszik az Auchan áruházak tojásforgalma, és az ünnepet megelőző napokban közel 2 millió darab tojás értékesítésére számítanak. Tekintettel a tojás  sokrétű felhasználására – díszítési és étkezési célra egyaránt a kosárba kerülnek –, ilyenkor még nagyobb a kereslet a különböző méretű tojások iránt, de leginkább az L-es és XL-es méretűeket keresik a vásárlók az áruházláncnál.

A sonka iránti érdeklődés is ugrásszerűen megnő a húsvét előtti hetekben, amelyre idén több száz tonna, az éves forgalomnak pedig a 20 százalékát kitevő sonkamennyiséggel készült az áruházlánc. A kínálat több mint  80 százaléka magyar termelőktől származik. A széles választékon belül továbbra is a hagyományos magyar füstölt és a füstölt-főtt sonkák a magyarok kedvencei. De a tradicionális sonkafélék mellett idén új termékek is megjelentek az Auchan áruházakban, mint például a békebeli parasztlapocka és a csont nélküli bőrös parasztsonka.

A második legforgalmasabb időszak

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tájékoztatása szerint a húsvéti forgalom akár másfélszeres is lehet a normál időszakokhoz képest. Az áruházlánc szintén azt közölte, hogy a karácsony után a húsvét a második legforgalmasabb időszak. Az ünnephez közeledve nő egyre jobban a forgalom, a csúcs az ünnepet megelőző napokban várható. Az áruházlánc idén 4 millió figurás édességgel, 15 millió tojással, csaknem 1100 tonna húsvéti füstölt áruval és 200 tonna kaláccsal készül a húsvéti élelmiszerek iránt megnövekedett keresletre.

Ne maradj éhen a húsvét alatt – így lesznek nyitva a boltok

Bár rövid hét előzi meg a húsvétot, és az ünnepek alatt rövidített nyitvatartással üzemelnek a boltok, az ünnepi láz mégis forgalomnövekedést hoz, hiszen mindenki ilyenkor szerzi be a hozzávalókat a klasszikus húsvéti étkekhez. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG