4p

Az illetékes miniszter szerint minden rendben.

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés továbbra is stabil lábakon áll. A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben változatlanul elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása, az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett – írta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójának bevezetőjében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Kiemelték: 2025 első hét hónapjában a fogyasztáshoz kapcsolódó adók 9 százalékkal bővültek az előző év azonos időszakához képest. Az idei évi 4,1 százalékos várható ESA-hiányhoz tartozó várható éves pénzforgalmi hiány 4774,0 milliárd forint. A központi alrendszer július végi 2786,4 milliárd forint hiánya ennek 58,4 százaléka, ami a módosított hiánycél tarthatóságát jelzi – írták. 2025 júliusában (egy hónap alatt) a központi alrendszer 12,8 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 213,0 milliárd forintos többlettel. Az első hét havi hiányon belül a központi költségvetés 2779,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 89,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 95,6 milliárd forintos hiányt mutattak. A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,6 százalékkal magasabban alakultak.

Július végéig a költségvetés 2726,3 milliárd forint kamatkifizetést teljesített, ami 509,3 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. Ezt egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete okozza – jegyezte meg az NGM. Az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatásokra fordított, összesen 1561,6 milliárd forint kifizetés 234,6 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakánál. Ezt az úthálózat rendelkezésre állási díjak esetében egyes felújítási és nagykarbantartási munkák, míg a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap kiadásai kapcsán a víziközmű-szolgáltatók részére történt többletkifizetések okozták.

Meghaladták a tavalyi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások is. Július végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 4400,8 milliárd forint, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1732,0 milliárd forint kifizetése történt meg. A központi alrendszer július végi 23 394,9 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1355,9 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal magasabb összegben alakultak. A központi alrendszer július végi 26 181,3 milliárd forint összegű kiadásai 1699,0 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatások és a kamatkiadások mellett, a babaváró támogatások, a költségvetési szervek kiadásai, a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai és a helyi önkormányzatok támogatásai. A jelentés kitér arra is, hogy a központi költségvetés adóssága 2025. július végéig 4695,9 milliárd forinttal növekedett, amiből a nettó forintkibocsátás 2460,4 milliárd forinttal növelte az adósságot és segítette a költségvetési hiány finanszírozását. A nettó devizakibocsátás 2828,7 milliárd forint összegben járult hozzá a hiány finanszírozásához és a devizabetétállomány növekedéséhez. A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét 485,2 milliárd forinttal mérsékelte – közölte az NGM.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG