A 2013-as büdzsé összesen harmincórás általános vitája szerdán reggel kezdődött, a miniszteri expozéval, a számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének, valamint a frakciók vezérszónokainak felszólalásaival.
Matolcsy György felvezetőjében azt mondta, a jövő évi költségvetés beruházási fordulatra épít, és ahhoz megfelelő forrásokat is biztosít. Szavai szerint a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz, mivel az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációjára épül, s egyúttal 100 ezer új munkahelyet hoz létre. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az idei mintegy 1.400-1.600 milliárd forint után jövőre a tervek szerint mintegy 2.000 milliárd forint fejlesztési forrást állítanak az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mögé.
Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét.
Tóbiás József, a szocialisták vezérszónoka szerint azonban a 2013-as büdzsében tervezett adóemelések miatt jövőre sem indul be a gazdasági növekedés, ráadásul ezért és a szociális támogatások befagyasztása miatt még több ember szegényedik el. A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként értékelte a jövő évi büdzsét, míg az LMP úgy gondolja, ismét egy megszorító költségvetése lesz az országnak.
Orbán Viktor miniszterelnök május elején kérte a kormánypárti frakciószövetséget, hogy az Országgyűlés rendhagyóan még a nyári szünet előtt fogadja el a büdzsé sarokszámait. A kormány június 15-én nyújtotta be a költségvetési törvényjavaslatot, amely GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol. A kiadási főösszeg 15.476,9 milliárd forint, a bevételi 14.799,7 milliárd. A kabinet 1,6 százalékos GDP-növekedésre számít, és arra, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken. Az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint. A jövő évi költségvetés általános vitája várhatóan pénteken délután három órakor végződik.
Az Országgyűlés mai ülésén tizenkét óra áll a képviselők rendelkezésére a jövő évi költségvetés megvitatására, a kormánypárti és ellenzéki képviselők fele-fele arányban részesülnek az időkeretből. A 2013. évi költségvetés vitájára összesen 30 órát szán a parlament.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
9 perce
-
Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
29 perce
-
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
44 perce
-
Remény a békére: új fogolycsere Kijev és Moszkva között
körülbelül 1 órája
-
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
körülbelül 1 órája
-
Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
2 órája
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2 órája
Mfor.hu Top24
- Bajban lehet a Paks II. Zrt, jogellenes volt a tőkeemelés?
- Nem rengették meg a Fidesz táborát Lázár János vécépucolós mondatai
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Bajban a magyar Spar, lépni kellett az anyacégnek
- Kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Bászna Gabona Zrt. felszámolását
Makro / Külgazdaság
Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság
300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság
Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
Több száz millió euróval védik az adatkábeleket.
44 perce
Pénzügyi szektor
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
A Mol, az OTP és a Magyar Telekom is mínuszban.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24

