2p
A forint gyengülése ugyan nem segített, de így is csökkent az államadósság a második negyedévben. Az első negyedéves megugrás miatt még a tavaly év végi szint fölött van a bruttó adósság, de a nettó tovább csökkent.

A forint gyengült, mégis csökkent az államadósság

Az államháztartás uniós módszertannal számolt úgynevezett maastrichti adóssága április-júniusban 248 milliárd forinttal 25 900 milliárd forintra csökkent, ami a GDP 75,5 százalékának felel meg a negyedévvel korábbi 77,2, illetve a tavaly év végi 75,3 százalékkal szemben - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.

Az adósság csökkenéséhez a nettó hiteltörlesztés 306 milliárd forinttal járult hozzá, amit a forint gyengülése 58 milliárd forinttal gyengített.

Az államháztartás nettó tartozása viszont már a tavaly év végi szint alatt jár: a GDP 67,8 százalékán állt 2016 második negyedévének végén a március végi 69,3 és a tavaly év végi 69,1 százalék után.

Azért zuhanásról nem beszélhetünk

Az államadósság csökkenése örvendetes, ám a GDP-arányos bruttó államadósságot közelebbről nézve láthatjuk: a tempó nem éppen szédületes, 2010 elejéhez képest, 6 év alatt kevesebb mint 5 százalékponttal sikerült csak lejjebb tornászni a rátát - igaz, eközben bőven voltak olyan európai gazdaságok, ahol az arány növekedett vagy meghaladta a 100 százalékot is.

Csökkent a finanszírozási igény

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 89 milliárd forint, az időszakra eső GDP 1 százaléka volt a második negyedévben, a június végén zárult egy évben pedig 376 milliárd forint, a GDP 1,1 százaléka.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG