4p

Amerika a lehetőségek hazája, ezt pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy Donald Trump letartóztatásából is óriási üzlet lett.

A volt amerikai elnök bírósági fotója, amelyet még csütörtökön tett közzé Georgia állam egyik bírósága, minden bizonnyal a világ egyik legismertebb képe lett az elmúlt néhány napban. A vörös nyakkendős, jeges tekintetű, kényszeredett vicsorú Trump pedig most már nem csak bírósági iratokból vagy újságcikkekből köszön vissza, hanem pólókon, felespoharakon, bögréken, vagy bobblehead-figurákon is megmutatja magát.

Az ex-elnököt Georgiában több tucatnyi bűncselekmény vádjával vették őrizetbe, ezek mindegyike ahhoz kapcsolódik, hogy a 2020-as választások eredményét próbálta megváltoztatni. Köztük úgy, hogy állítólag - az azóta egyébként elhíresült módon - arra utasította a választás lebonyolításáért felelős georgiai főhivatalnokot, a republikánus Brad Raffenspergert, hogy „találjon” elég szavazatot ahhoz, hogy a javára billenjen a választás a csatatér államban. Ennek az ügynek köszönhető most ez a sztárfotó:

Donald Trump letartóztatási fényképe. Fotó: EPA/FULTON COUNTY SHERIFF'S OFFICE
Donald Trump letartóztatási fényképe. Fotó: EPA/FULTON COUNTY SHERIFF'S OFFICE

Trump ’Save America’ adománygyűjtő alapja termékek egész sorára nyomtatta rá a fotót, a ’NEVER SURRENDER!’-feliratú (magyarul: sose add fel! – a szerk.), képes pólók 34 dollárnál kezdődnek, míg poháralátétet kettőt adnak 15 dollárért, a kávésbögrék pedig 25 dollárért érhetők el. A portré családi bizniszként is megy, Donald Trump Jr. ’FREE TRUMP’ pólókat (30 dollár) és posztereket (20 dollár) dobott piacra.  

A Trump-ellenes berkekben is nagy a népszerűsége az elnöki letartóztatás ikonikus bizonyítékának, a Lincoln Project, republikánusok által alapított, a volt elnök ellen kampányoló csoport például 55 dollárért ad hat olyan felespoharat, amelyre a fotó mellett a ’FAFO’ rövidítést nyomtatták (a ’fuck around and find out’-kifejezést szalonképesen nagyjából úgy fordíthatjuk magyarra, hogy „szórakozz, aztán meglátod!”).

Az Etsy kézművesoldal felhasználóit is lázba hozta az ügy, itt például az éppen turnézó Taylor Swift koncertpólóinak másolatát csinálták meg Trumpos változatban, de találtunk bögréket és egéralátétet is.

Van választék - Trump letartóztatási fotójával ellátott termékek az Etsy felületén.
Van választék - Trump letartóztatási fotójával ellátott termékek az Etsy felületén.

Az elnökjelöltségnél is jól jöhet a letartóztatási fotó

David Kochel republikánus kampánymenedzser a Reuters kérdésére elmondta, hogy az elnökjelöltségért folyó harc finanszírozásánál rendkívül jól jöhet majd a kép. Úgy fogalmazott,

a legnagyobb rajongói meglátják ezeket a termékeket, és gondolkodás nélkül kifizetik azt a 25-30 dollárt a pólókért vagy a bögrékért.

A fotó felhasználása egyébként egyáltalán nem újdonság Donald Trump részéről, hiszen ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a volt elnök tábora komoly bizniszt épített minderre, a híradások szerint 2015 óta több mint 98 millió dollárt költött a MAGA-tábor merchandise-célokra, amelyekből egyebek mellett lökhárítómatricákat, pólókat, kapucnis pulóvereket, és kávésbögréket finanszíroztak.

Mindezt egyébként nem is tagadják, a portál kérdésére Chris LaCivita, Trump 2024-es kampányának tanácsadója kijelentette, hogy csapata arra összpontosít, hogy a vádemeléseket pozitívumra fordítsa, igyekeznek ahol csak lehet, „limonádét csinálni a citromokból.”

Páratlan üzleti lehetőség a Trump-arckép – bárkinek?

A letartóztatási fotó tehát amolyan aranytojást tojó tyúk – amelyet Trump stábja nagyon szeretne megtartani magának. LaCivita például az Twitter/X közösségi platformon fenyegette perrel azokat, akik engedély nélkül használják fel a képet.

De mennyire jogos ez a fenyegetődzés? Az egyelőre nem világos, hogy Trump kampányának milyen jogai vannak a kép reprodukciójával kapcsolatban, hiszen a fotót a Fulton megyei bíróság adta közzé, és a szövetségi bíróságokon készült fényképek jelentős része egyből közkincsnek számít, nem védik jogok.

A Reuters cikke szerint ugyanakkor több államban vannak olyan, a „nyilvánossághoz való jogot” védő törvények, amelyek megakadályozzák, hogy egy személy képét az engedélye nélkül a kereskedelemben felhasználják. A szövetségi védjegyjog szintén tiltja mindezt, azaz Trumpnak valószínűleg lenne alapja perelni.

A portál által megkérdezett védjegyekkel foglalkozó jogász, Josh Gerben, azonban ennek ellenére sem gondolja, hogy az ex-elnök perelni fog, hiszen képmása így is magasan forog a köztudatban, ráadásul a jelenlegi rendkívüli polarizált időszakban mindez egyszerűen nem prioritás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG