3p

Donald Trump győzelmét hozták a Michigan és Missouri államban szombaton tartott elnökjelölő gyűlések, amivel a volt elnök tovább növelte előnyét Mikki Haley-vel szemben.

Zajlanak a republiánus előválasztások, elnökjelölő gyűlések az Egyesült Államokban.

  • Donald Trump megkapta a republikánus előválasztási folyamat keretei között Grand Rapid-ban tartott Michigan állambeli elnökjelölő konvención elérhető mind a 39 delegálti szavazatot. Az államban még kedden egy helyi törvény miatt szavazófülkés előválasztást is kellett tartani, ahol 16 delegálti szavazatot lehetett megszerezni. Akkor Donald Trump a szavazatok 68 százalékával győzött, míg Nikki Haley 26 százalékot ért el, így a volt elnök 12, míg kihívója 4 delegáltat szerzett meg. Az összegzések szerint a Michigan államban megszerezhető összesen 55 delegálti szavazatból, Donald Trump 51-et nyert el.
  • Missouri államban szombaton délután jelölőgyűléseken döntöttek a regisztrált republikánus választók az elnökjelölt személyéről, ahol Donald Trump mind az 51 elnyerhető delegálti szavazatot megszerezte.
  • Idaho államban szintén szombaton tartották a jelölőgyűléseket, az eredményt később hozzák nyilvánosságra. Az előrejelzések szerint Donald Trump esélyes a 32 delegálti szavazat megszerzésére.
  • A fővárosban, Washington DC-ben három napon keresztül zajlik a republikánus előválasztás, és vasárnap este zárul. A fővárosban az országos elnökjelölő konvencióra küldött 19 delegált szavazatáért versenyez Dpnald Trump és Nikki Haley. A washingtoni idő szerint szombat esti összegzések szerint Donald Trump már 212 delegálti szavazattal rendelkezett, szemben a Nikki Haley által megszerzett 24 vokssal.

A júliusi országos elnökjelölő konvencióra az elnökjelöltség elnyeréséhez Donald Trumpnak 1215 delegált szavazatát kell elnyernie. A volt elnök kampányvezetői szerint a szükséges számot akár március közepére elérhetik.

A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóihoz beszél egy kampánygyűlésen 2024. februárjában. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóihoz beszél egy kampánygyűlésen 2024. februárjában. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Kedden már sokat tisztul a kép

Az Egyesült Államokban kedden lesz az előválasztási szupernap, az úgynevezett szuperkedd, amikor az ország 15 államában döntenek a republikánus szavazók az elnökjelölt személyéről, azaz mintegy 800 delegálti szavazatról.

A szuperkedden, azaz március 5-én a demokraták is előválasztásokat tartanak, amelyeken Joe Biden, hivatalban lévő elnök a toronymagas esélyes, és valószínűleg közelebb kerül ahhoz, hogy hivatalosan ismét a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen, majd az újraválasztásért induljon novemberben.

Vasárnap az is kiderült, hogy pár nappal a szuperkedd után, március 8-án kivel találkozik majd Donald Trump Floridában: a magyar miniszterelnökkel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG