2p

Az iráni légvédelem sikeresen visszavert egy dróntámadást, amelyet az ország középső részén lévő Iszfahán katonai létesítménye ellen intéztek ismeretlenek.

Az iszfaháni lőszergyárat célzó három, robbanószerkezettel felszerelt drón közül kettőt a levegőben megsemmisítettek, a másik pedig felrobbant, "apróbb károkat okozva a tetőszerkezetben" - jelentette vasárnap az iráni állami média a védelmi minisztériumra hivatkozva.

Az iszfaháni lőszergyárat célzó három, robbanószerkezettel felszerelt drón közül kettőt a levegőben megsemmisítettek, a másik pedig felrobbant. Fotó: Depositphotos
Az iszfaháni lőszergyárat célzó három, robbanószerkezettel felszerelt drón közül kettőt a levegőben megsemmisítettek, a másik pedig felrobbant. Fotó: Depositphotos

A szombat éjjel történt incidensnek nincsenek áldozatai - tették hozzá.

Az iráni hírügynökségek korábban már tudósítottak a létesítményből jelentett robbanásról, valamint képsorokat is közzétettek, melyeken tűzoltóautók és mentőautók láthatók.

Iszfahán kormányzóhelyettese, Mohammed Reza Dzsan-Neszfári azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Mindeközben az iráni állami televízió jelentése szerint tűz ütött ki az északkeleti Tebríz egyik olajfinomítójánál, legalább egy tűzoltó megsérült, az okot egyelőre vizsgálják.

Júliusban az iráni hatóságok több kurd milicista letartóztatásáról adtak hírt, akik a gyanú szerint Izraelnek dolgoztak, és egy "kiemelten fontos" iszfaháni védelmi komplexum felrobbantását tervezték.

Az utóbbi években többször jelentettek robbanásokat és tüzeket az iráni hadsereg létesítményeiből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG