2p

Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 

5 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene júniusban az egy évvel korábbitól – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a havi visszaesés 3,9 százalékos májushoz viszonyítva.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen változott: az épületeké 5,5 százalékkal csökkent éves alapon, az egyéb építményeké viszont 5,6 százalékkal nőtt.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 22,1 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építése 28,3 százalékkal bővült. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 0,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésének növekedését az út, vasút építése alágazat 49,6 százalékos bővülése okozta, 33 százalékponttal hozzájárulva az ágazat teljesítményének emelkedéséhez.

A második negyedévében az építőipar termelői árai 5,3 százalékkal magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben nőttek leginkább (5,8 százalékkal) az árak, az egyéb építmények építésében 5,1, az épületek építése vonatkozásában 4,5 százalék volt a drágulás mértéke 2025 II. negyedévéhez mérten. 

Júniusban a megkötött új szerződések volumene 41,9, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 58,6 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 0,4 százalékkal kisebb volt a tavaly júniusinál, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké.

A teljes idei első félévet nézve az építőipari termelés volumene 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

Az építőipari adatok részletesebb elemzést a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor oldalán olvashatják a nap folyamán.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG