3p
Az igazságügyi minisztert kellett megválasztani.

Az amerikai szenátus szerdán kemény viták után megszavazta az új, republikánus kormányzat igazságügyi miniszterének, Jeff Sessionsnek a kinevezését. A 70 éves alabamai politikust - aki két évtizede tagja a szövetségi szenátusnak - 52:47 arányban szavazták meg több mint egy napig tartó kemény vita után, amelyben a demokrata párti szenátorok hevesen bírálták és elutasították jelöltségét.

Nem hagyta szó nélkül

A szavazás után - egy frissen megszavazott minisztertől szokatlan módon - Jeff Sessions megköszönte az őt támogatóknak a bizalmat, majd az őt elutasítókhoz fordult és kijelentette: "nem tesz jót az egészségnek befeketíteni azokat, akik nem értenek velünk egyet". A szavazás előtti utolsó órák ugyanis ritka, és az ameriaki sajtó által drámainak minősített eseményekben bővelkedtek.

A vitában kedden Elizabeth Warren massachusettsi demokrata szenátort a szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell leintette és el is vette tőle a szót. Warren ugyanis, akit a Reuters hírügynökség az amerikai baloldal kedvenceként említ, fel akarta olvasni Coretta Kingnek, a meggyilkolt polgárjogi vezető, Martin Luther King özvegyének egyik, 1986-ban kelt levelét, amelyben bírálatot fogalmazott meg Sessions polgárjogi felfogásával és döntéseivel kapcsolatban.

McConnell szerint Elizabeth Warren azzal, hgy fel akarta olvasni a levelet, megsértette a szenátus szabályait, miszerint egy szenátor nem indíthat támadást a másik ellen. Az incidens kedd éjszaka történt, és szerdán jószerével egész nap erről vitáztak a szenátusban. Orrin Hutch, Utah republikánus szenátora azt hangoztatta, hogy Jeff Sessions "kiváló ember", majd a demokraták Sessions elleni támadásaira célozva leszögezte: "azt hiszem azért van ez, mert (Sessions) alabamai, és ők azt gondolják, hogy ott minden fehér férfi rasszista, vagy legalábbis az lehet. Dehát ez nem így van".

Ted Cruz texasi szenátor a vita közben a Fox televíziónak nyilatkozva még ennél is tovább ment, és azt mondta: az igazi fajgyűlölők a demokraták, mivel szerinte annak idején többségükben déli demokraták hozták létre a Ku Klux Klant is. A szavazáskor a nyugat-virginiai Joe Manchin kivételével valamennyi demokrata párti szenátor nemmel voksolt.

Maradnak a szankciók

A Sessions személyével kapcsolatos éles szembenállástól merőben eltérően szerdán a szenátusban egy kétpárti csoport előterjesztette azt a napok óta ígért javaslatot, amely törvénybe foglalná az Oroszország elleni szankciók enyhítésének tilalmát. A javaslatot a republikánus Lindsey Graham dél-karolinai és a demokrata párti Ben Cardin, marylandi szenátor jegyzi. "Oroszország semmit sem tett, hogy megjutalmazzuk a szankciók enyhítésével" - fogalmazott Graham, és hangsúlyozta, hogy "a szankciók enyhítése jelenleg rossz jelzést küldene Oroszországnak és az orosz elnyomással farkasszemet néző szövetségeseinknek".

Ben Cardin szenátor a javaslat előterjesztésekor arról beszélt, hogy Washington elveszítené hitelét európai szövetségesei és az egész világ előtt, ha úgy enyhítene az oroszellenes szankciókon, hogy közben nincs ellenőrizhető előrehaladás a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről kötött minszki megállapodások előírásainak megvalósításában.

A kétpárti javaslathoz csatlakozott mások mellett John McCain arizonai és Marco Rubio floridai republikánus szenátor, a demokraták közül pedig Sherrod Brown ohiói és Claire McCaskill missouri szenátor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG