3p
A University of Durham jogi karának vezetője Thom Brooks professzor szerint a brit kormány jó eséllyel egyáltalán nem fogja elindítani a Lisszaboni Szerződés 50-es cikkelye szerinti kiválási folyamatot. Brooks professzornak volt már szerepe az ügyben: ő segített a választási bizottságnak megszövegezni a népszavazási kérdőívet.

Épp ma elemeztük, hogy Theresa May brit miniszterelnök elég nehéz helyzetben van, hisz az EU-ból való kilépéssel kapcsolatban a kormányon belül is nézeteltérések vannak és a parlament szerepét is vitatják. Nos, a professzor azt állítja, hogy ezek a problémák annyira súlyosak, a kilépés következményei pedig annyira kedvezőtlennek tűnnek, hogy egy kis időhúzás után mégiscsak elmarad az egész.

Sokak szerint ijesztő lenne

A Mail Online-nak elmondta, hogy ahogy beleássa magát a kormány a kérdésbe, egyre inkább azt látja, hogy ijesztőek a következmények, ezért nagyon nem akarják elkapkodni a dolgot, sőt egyelőre bele se akarnak vágni. Egy olyan, 42 évig tartó nemzetközi jogi kapcsolatot, mint a brit EU-tagság, rendkívül nehéz ésszerűen felbontani. A valóság szerinte az, hogy Boris Johnson és a többi korábbi kilépéspárti politikus egyszerűen nem tudták felmérni a dolog bonyolult mivoltát.

Brooks véleménye összecseng azokkal az európai politikusoktól, köztük az osztrák pénzügyminisztertől elhangzott véleményekkel, miszerint 5 év múlva is 28 tagja lesz az Uniónak (és ezt nem úgy gondolták, hogy az Egyesült Királyság helyett Skócia, vagy esetleg Katalónia lesz a 28. tag). Brooks az Independentnek is nyilatkozott, kifejtette, hogy egy vitáktól terhelt kiválás olyan mértékben megviselné az országot, hogy az érdemben csak egy generáció múlva állna helyre.

Fogalmuk sem volt

A professzor szerint, ahogy telik az idő a népszavazás óta, egyre inkább látszik, hogy a legtöbben, köztük sok politikus is, nem tudták, mivel jár a kilépés, és hogy zajlana le a folyamat. Már önmagában a jelenlegi bizonytalanság is sok kárt okoz, miközben a kilépés esetleges előnyei meglehetősen bizonytalanok. Így aztán nem lesz más választása a jelenlegi kormánynak, mint hátraarcot csinálni, kihátrálni a kilépési folyamatból, majd pedig kiírni egy második népszavazást, ami immár tiszta vizet önt a pohárba. Ha a nép is visszakozik, megnyugvás jön, ha nem, akkor vállalják a nehézségeket.

Konkrét politikusok is szóba kerültek: Boris Johnson külügyminiszter a professzor véleménye szerint csak karrierizmusból állt a kilépés mögé, Liam Fox, a nemzetközi kereskedelemért felelős miniszter pedig nem volt tisztában azzal, hogy valójában milyen nehéz, esetleg kivitelezhetetlen feladat a kilépési folyamat levezénylése anélkül, hogy súlyos károkat ne szenvedjen az ország. Vagyis ők maguk is most látják, hogy a kilépés sokkal több hátránnyal jár, mint a maradás.

Mi mit jelent?

A második népszavazásról még egy olyan verziót is lehetségesnek tartott, hogy abban a kérdés nem a teljes kilépés lesz, hanem egy ennél szelídebb változat, de ennek részleteiről nem nyilatkozott. Kormányhivatalnokok rögtön reagáltak Brooks professzor jóslataira, és hangsúlyozták, hogy márpedig a kilépési folyamat meg lesz indítva. Mindenki Theresa May kormányfő elhíresült mondására hivatkozott, miszerint a Brexit Brexitet jelent. Persze ezt a mondást is többféleképpen lehet értelmezni, hisz nem azt mondta például, hogy „mindenképpen kilépünk”. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG