2p

Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken Szocsiban folytatott megbeszélésén.

"Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil" - mondta az orosz elnök.

Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később "szemtől szemben" fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával. "Egészében véve a helyzet stabil, sőt, azt mondanám, hogy jó. Ezen a területen magabiztosan működünk együtt" - mondta.

Putyin Lukasenkával tárgyalt. Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL
Putyin Lukasenkával tárgyalt. Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország Fehéroroszország kérésére taktikai nukleáris fegyvert telepít a köztársaságba, úgy ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén. Az orosz államfő akkor azt mondta, hogy a tervek szerint július 1-jén fejeződik be az ezen fegyverek tárolására szolgáló létesítmények kiépítése Fehéroroszországban.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Moszkva már átadta Minszknek az Iszkander rakétarendszert, amely nukleáris fegyver hordozására is alkalmas lehet, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy fehérorosz repülőgépeket képessé tegyenek speciális lőszer használatára.

A Kommerszant című lap közölte, hogy az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból. Az értesülést az orosz külügyminisztérium megerősítette. Putyin május 29-én látta el kézjegyével a CFE-szerződés ügyében rendelkező orosz törvényt. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG