2p

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést.

Az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással van, ezért a kormány november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette. A szabályok betartását pedig a NAV ellenőrzi - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára, aki megjegyezte, hogy a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.

Eddig még nem találtak hibát. Fotó: MTI
Eddig még nem találtak hibát. Fotó: MTI

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja egyebek között azt is, hogy a kutakon betartják-e az üzemanyagárakra vonatkozó szabályokat. A maximum ár a 480 forint, ennél magasabb áron nem értékesíthető a benzin és a gázolaj, az az üzemeltető, aki ezt mégis megteszi, szankcióra számíthat - húzta alá Tállai András.

Vagyis 480 forintnál egyetlen fillérrel sem lehet magasabb a benzinért, illetve a gázolajért fizetendő összeg.

Tállai András elmondta, hogy szerdától még komolyabb ellenőrzésre számíthatnak a benzinkutak, ugyanis mától az üzemanyagárak ellenőrzésébe bevonják a NAV nemzetközi hírű mobillaborjait is, amelyekkel azonnal ellenőrizhető az, hogy megfelelő minőségű-e az üzemanyag. A visszaélések kiszűrése az úgynevezett mobil ellenőrző laborokkal nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat - tette hozzá.
Tállai András kitért arra, hogy a szabályokat be nem tartó benzinkút üzemeltetői bírsággal, sőt ismételt jogsértés esetén üzletzárással is számolhatnak. Százezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a NAV, az ismételt jogsértésnél pedig akár fél évre is bezárathatja a benzinkutat, ebben az esetben az üzemeltetést átveszi egy nyilvántartott szolgáltató.
Az államtitkár szerint szankció kiszabására az elkövetkező három hónapban ritkán kerül majd sor, elsősorban azért mert az üzemeltetők ügyelnek az adózási és egyéb jogszabályok betartására. A szabályok kikerülését fontolgató néhány adózót pedig a vámhivatal fokozott ellenőrzése sarkallhatja a szabályok maradéktalan betartására.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG