2p

A tüntetők viszont a rendőröket vádolják túlzott erőszakkal, egyre inkább elszabadulnak az indulatok Franciaországban.

A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló tüntetések és zavargások során kedden 175 rendőr is megsérült - közölte Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán a Twitteren.

A nyugdíjreform ellen tüntetők egyike átugrik egy felgyújtott szemetesedényt Párizsban 2023. március 28-án.  Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
A nyugdíjreform ellen tüntetők egyike átugrik egy felgyújtott szemetesedényt Párizsban 2023. március 28-án. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A belügyminisztérium adatai szerint az országos tüntetéseknek kedden mintegy 740 ezer résztvevője volt. A CGT szakszervezet azonban kétmilliós részvételről számolt be.

A miniszter tájékoztatása szerint a tüntetések biztosítására 13 ezer rendőrt vetettek be, és 201 tüntetőt őrizetbe vettek.

A média zavargásokról és anyagi károkról számolt be Párizson kívül Nantes-ban, Rennes-ben, Lille-ben, Bordeaux-ban, Calais-ban, Dijonban, Toulouse-ban, Strasbourgban és Caenben is. Mint írták, több helyszínen előfordult, hogy a rendőrök vízágyút és könnygázt is alkalmaztak a tüntetők ellen.

A nyugdíjkorhatárt 62-ről 64-re emelő nyugdíjreform ellen hetek óta tüntetnek Franciaországban. A kezdetben békés demonstrációk után akkor kezdtek elszabadulni az indulatok, mikor az államfő, Emmanuel Macron parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el a törvényt. A kormány ellen két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak, de mindkettő kudarccal végződött.

A törvény szövegét az alkotmánytanács még felülvizsgálja, de Macron el akarja érni, hogy a reform még idén hatályba lépjen.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG