2p
Több ezer migráns várja, hogy bejuthasson Macedóniába. Az ottani határőrök alig nyitják meg az árjárókat.
Bevándorlók várakoznak egy kerítés mögött, a macedón-görög határnak az észak-görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija közötti szakaszán. A macedón hatóságok már csak a háborús övezetekből, így Szíriából, Afganisztánból vagy Irakból érkező migránsokat engedik be országukba. (MTI/EPA/Nake Batev)

Az ENSZ jelentései szerint nagyjából 8500 migráns várakozik a görög-macedón határon, a helyszíni tudósítások szerint a bevándorlók egyre kétségbeesettebbek.

Alig engedtek át valakit

Macedónia szerdán kétszer két órára megnyitotta a határát a migránsok előtt, a hatóságok éjfél és 2 óra, valamint 7 és 9 óra között összesen 170 szíriait és irakit engedtek át. Állítólag azért korlátozták ennyire az átengedhető bevándorlók számát, mert a balkáni migránsútvonal következő állomásának számító Szerbia sem enged be ennél több embert.

Az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy sokan a sínekre ültek, akadályozva a nemzetközi vasútvonal működését. A síneket viszont amúgy sem igazán használták az utóbbi napokban, a nemzetközi személyforgalom a múlt hét óta szünetel, kedd délután azonban egy romlandó árut szállító tehervonat átmehetett a határon. A hatóságok olyan gyorsan nyitották ki és csukták vissza a határkaput, hogy a migránsoknak nem volt idejük átszökni.

A macedón hatóságok egyelőre nem jelentették be, hogy a nap folyamán megnyitják-e ismét az idomeni átkelőt. Szkopje viszont kedden több száz rendőrt és katonát telepített a Görögországgal közös határra annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a hétfőihez hasonló eset, amikor mintegy 300 migráns áttörte a határon épített kerítést, és megpróbált erőszakkal Macedóniába jutni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG