1p
Tovább folytatódik a keleti nyitás, ezúttal Indonéziával próbálja szorosabbra fűzni a kapcsolatokat az NGM.
Djoko Kirmanto
Forrás: Wikpedia

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma hivatalában fogadta Djoko Kirmanto indonéz közműügyi minisztert. A találkozóra az ez év március elején lezajlott indonéz elnöki látogatás nyomon követése keretében került sor - közölte a Privátbankárral a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A látogatás központi témája a vízügyi együttműködés, ezért Kirmanto úr programjában több vízügyi létesítmény meglátogatása is szerepel.

A magyar kormány a keleti nyitás politikája jegyében erősíteni szeretné kapcsolatait a térségében egyre jelentősebb szereplővé váló Indonéziával. A kormány elkötelezettségét jól mutatja, hogy az indonéz fél számára 50 millió dollár keretösszegű, mobil víztisztítók szállítására szóló kötött segélyhitel keretet biztosít - írja a minisztérium.

A kormány arra számít, hogy a jövőben más infrastrukturális területeken is lesz lehetőség a hazai, főként kis- és középvállalatok részvételére indonéz projektekben.

A keleti nyitásról ma Szijjártó Péter államtitkár is beszélt, miután aláírta a kormány legújabb stratégiai megállapodását a Huawei-jel. Úgy fogalmazott: Magyarország új külgazdasági stratégiát folytat, amelyet keleti nyitásnak nevezett el. Ennek egyik legfontosabb pillére a Kínához fűződő gazdasági kapcsolataink szorosabbra fűzése, amelyben a legjelentősebb szerepet a Magyarországon befektető és munkahelyet teremtő kínai vállalatok játsszák. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG