3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ha úgy adódna, akkor a fiatalok 36 százaléka könnyen találna magának új munkát - legalábbis ezt mondták a 19-29 éves korosztály dolgozó tagjai a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésben.

11 százalékuk viszont úgy véli, nagyon nehezen lehetne új állása. Az is kiderült a kutatásból, hogy a megkérdezettek 34 százaléka külföldön próbálná ki magát: ez az egyik legmagasabb érték a felmérés közel 10 éves történetében.

Javult a munkaerőpiaci helyzet, legalábbis a járvány legsúlyosabb, 2020 közepét jellemző időszakához képest, amikor a munkanélküliségi ráta 4,5-5 százalékos volt: ehhez képest 2021 végére 4 százalék alá került a ráta. A fiatalok táborában is kedvezőbb lett a helyzet, a múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt, szemben a 2020 harmadik negyedévében mért 12,7, illetve 5,6 százalékos mutatóval. Bár a hivatalos statisztikák a munkaerőpiaci helyzet erősödését mutatják, a javulás miatt újra előkerül a járvány előtt már láthatóvá vált probléma, azaz egyes szektorokban - például a kiskereskedelemben - munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Ennek ellenére azért még nem lefutott meccs a munkakeresés, mert a meghirdetett pozíciókra nem mindig alkalmasak a jelentkezők.

Utas a Liszt Ferenc-repülőtéren. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Utas a Liszt Ferenc-repülőtéren. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Könnyű vagy nehéz?

A K&H ifjúsági indexéhez az idei első negyedévben készült reprezentatív felmérés eredményei szerint a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka gondolja úgy, hogy gyorsan, azaz könnyen találna magának új állást. Ez 2020 eleje óta a legjobb eredmény. Igaz, a járvány előtt, például 2019 végén ugyancsak 36 százalékos volt az arányuk, de volt ennél magasabb szint is: 2018 harmadik negyedévében az érintett fiatalok 43 százaléka látta könnyűnek az álláskeresést. A mostani kutatás azonban rávilágít arra is, hogy a fiatalok 11 százaléka pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást.

Külföldön vagy itthon?

Ezzel párhuzamosan csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya. A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal - többek között 2013-ban, 2017 elején - volt példa. Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében teljesen kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG