3p
A G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankárai, a Világbank és az IMF is hitet tett szabadkereskedelmen alapuló világrend és a szoros nemzetközi kapcsolatok mellett. Hat éven belül soha nem látott méretűre nő a világgazdaság, persze vannak akadályok, amelyeket le kell küzdeni.

A populizmus világméretű terjedésével és a Donald Trump vezette amerikai kormány nacionalista törekvéseivel szemben a G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybanki elnökei védelmükbe vették a szabadkereskedelem terjesztését és a nemzetközi kapcsolatok szorosabbra fűzését célzó törekvéseiket kétnapos washingtoni tanácskozásuk pénteki zárónapján.

Csak így lehet igazán nőni?

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter felidézte, hogy az emberek egy évvel ezelőtt már "a többoldalú együttműködés hattyúdaláról" beszéltek, de - mondta - most, hogy a világgazdaság gyorsabb ütemben kezd nőni, "láthatjuk, hogy a dolgok nem alakulnak olyan rosszul".

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő országcsoport pénzügyi vezetői nem adtak ki záró dokumentumot, de Schäuble - mint a csoport soros elnökségét betöltő ország pénzügyminisztere - kijelentette: ő és kollégái egységesek amelletti elkötelezettségükben, hogy elősegítik a nagyobb növekedést ösztönző gazdasági kezdeményezéseket, ugyanis a nagyobb növekedés szükséges az országokon belüli jövedelemkülönbségek növekedése elleni küzdelemhez és a globális stabilitás megteremtéséhez.

Nem jelentenek semmi az elmúlt hónapok eseményei

Schäuble kijelentette sajtóértekezletén: hiba a globalizáció elutasításaként értelmezni a brit népszavazást, amelynek eredményeképpen az ország kilép az Európai Unióból, vagy hogy az amerikai nép dühe vezetett Donald Trump megválasztásához, vagy hogy bejutott a német parlamentbe a CDU-CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt, miközben Angela Merkel német kancellár a korábbinál kisebb többséggel kerül ismét hatalomba.

A G20-as megbeszélések bevezetésként szolgáltak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűléséhez. A két globális intézmény tisztségviselői is azt mondták a G20-as csoport pénzügyi vezetőinek: fontos, hogy minden ország akarja a gyorsabb gazdasági növekedést. "Az ember gyakran úgy érzi, hogy az egyre több szálon összekapcsolódó világ valójában szétesőben van, és az egyes országok és népek el akarnak távolodni egymástól" - mondta Jim Yong Kim, a Világbank elnöke.

Rekordmértékűre nőhet a világgazdaság

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója szerint a világgazdasági növekedés egyre nagyobb lesz, és várhatóan hat év múlva eléri valaha mért rekordját. "Ez jó esélyt nyújt arra, hogy megszilárdítsuk a válságból való kilábalást, és javára fordítsuk azoknak is, akik eddig nem élvezték az előnyeit" - mondta a Valutaalap és az IMF közgyűlését megnyitó beszédében. Az országokon belüli jövedelemkülönbségek növekedése egyre nagyobb társadalmi feszültséghez és globalizációellenességhez vezet - figyelmeztetett.

A színfalak mögötti megbeszéléseken az Egyesült Államok ellentétbe került több fontos kérdésben a két nagy globális hitelező intézménnyel. A Trump-kormány például elutasítja a Világbank azon kérését, hogy több pénz szükséges hitelprogramjainak finanszírozásához. Jim Yong Kim azonban figyelmeztetett: bővebb finanszírozás nélkül a bank arra kényszerülhet, hogy harmadával csökkentenie kell fő hitelprogramját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG