2p
Az úgynevezett Juncker-terv több mint 300 milliárd euróval pörgetné a beruházásokat. A bankok ma kapták meg a forráshasználat részleteit.
Jean-Claude Juncker Fotó: europa.eu

Minden építőelem a helyére került, hogy ősszel útjára indulhasson a Brüsszel reményei szerint főleg a magántőke bevonásával több mint 300 milliárd euró beruházást megvalósító Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI - Juncker-terv) - közölte a bizottság.

A bizottság szerdán tette közzé közleményét azzal kapcsolatban, hogy a tagállami közreműködő bankok hogyan tudják majd az alap forrásainak felhasználásával előmozdítani a szükséges beruházásokat.

Milliárdok fejlesztésre

A Jean-Claude Juncker bizottsági elnök nevéhez kötődő terv azon az elképzelésen alapul, hogy Brüsszel az uniós büdzséből 21 milliárd eurót bocsájt rendelkezésre, és az Európai Beruházási Bankkal (EIB) együttműködve, a multiplikátorhatást kihasználva, összesen 315 milliárd euró értékben segítik elő olyan beruházások megvalósulását, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

A bizottság eredeti felajánlásához egyelőre 9 tagállam jelezte, hogy közreműködő bankjaikon keresztül hozzájárul. "Ezek szerepe kulcsfontosságú abban, hogy a beruházási terv sikerrel járjon" - húzta alá Jyrki Katainen, a bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke.

Jár majd érte a piros pont

A bizottság szerdai közleménye abban hivatott segíteni a tagállamokat, hogy miképpen hozzák létre és szervezzék meg közreműködő bankjaikat, illetve az így nyújtott finanszírozás hogyan számít bele statisztikailag az államadósságba és a költségvetési hiányba, valamint milyen szabályok érvényesülnek ezeknél a projekteknél az állami támogatások esetében, s hogyan tudnak ezek a bankok együttműködni az EIB-vel.

A nap folyamán a bizottság és az EIB az EFSI irányításáról és kezeléséről szóló együttműködési megállapodást is aláírta. Ezzel egy időben a potenciális beruházási projekteket tartalmazó adatbázisról, az azokat előmozdítani hivatott információs csomópontról is megállapodtak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG