3p

A válságok előtti nagyságrendű szerződést kötöttek személyi kölcsönre a bankok idén júniusban – ez az egyetlen dolog, ami optimizmusra ad okot a történetében 7 évet visszalépő lakossági hitelpiacnak.

Továbbra is hétéves mélyponton van a lakossági hitelpiac. A hazai bankok az első félév során alig több mint 703 milliárd forint értékű, nem folyószámla jellegű hitelt helyeztek ki lakossági ügyfeleikhez. Ez 48 százalékkal múlja alul 2022-es I. félévi adatokat – utoljára 2016-ban volt példa ennél gyengébb hathavi teljesítményre – jelezte Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A legnagyobb zuhanás a lakáshitelpiacon érezhető. Az első félévben folyósított lakáscélú hitelek összege nem érte a 257 milliárd forintot, ami mindössze harmada a 2022. első félévében a polgárok által felvett hitelösszegnek. Ezen belül a piaci lakáshitelek 54, a támogatott lakáshitelek 84 százalékkal estek vissza – utóbbi esetében a magyarázat az, hogy a tavalyi első félévet rendkívül felőrsítette az MNB Zöld Otthon Hitelprogramjának folyósítása – emlékeztetett Gergely Péter.

A lakáshitelek piacán volt legnagyobb a zuhanás. Fotó: Depositphotos
A lakáshitelek piacán volt legnagyobb a zuhanás. Fotó: Depositphotos

Az év első hat hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 10 százalékkal kevesebb, 243 milliárd forint értékben vettek fel személyi kölcsönt a magyar családok.

Gergely Péter szerint a júniusi adatok ugyanakkor óvatos bizakodásra adnak okot. Az év hatodik hónapjában a lakáshitel-kihelyezés 53,2 milliárd forint volt. Ekkora összegű hitelfelvételre 2022 októbere óta nem volt példa – igaz, azt megelőzően 2017 áprilisáig kell visszamennünk az időben, hogy gyengébb teljesítménnyel bíró hónapot találjunk a lakáscélú hitelek piacán. Éves szinten a visszaesés azonban még mindig a 60 százalékot közelíti a lakáshitelek esetében.

Júniusban a lakosság személyihitel-felvétele ugyanakkor már megközelítette az 50 milliárd forintot, ami a BiztosDöntés.hu szakértője szerint a piac egyértelmű normalizálódását jelzi, hiszen ezt megelőzően épp egy évvel korábban, 2022 júniusában – még az inflációs forgatag felgyorsulása előtt – volt példa 50 milliárd forint fölötti kihelyezésre.

A személyi hitelek felvétele érdekes lakmuszpapírja a gazdasági várakozásoknak. Tavaly ősz óta, az inflációs és energiaársokk óta

most látszik először érdemi javulás a piacon.

Gergely Péter szerint nagy kérdés, hogy a személyi hitelek esetében csúcsnak számító két nyári hónapban – júliusban és augusztusban – sikerül-e még magasabbra tornázni a számokat.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint optimizmusa adhat okot az, hogy júniusban már 23 766 személyikölcsön-szerződést kötöttek a bankok – ekkora nagyságrendre 2019 októberében – a covid és a háborús válság előtt – volt utoljára példa.

Júniusban már több mint 23 ezer személyi kölcsönre szerződtek le. Fotó: Depositphotos
Júniusban már több mint 23 ezer személyi kölcsönre szerződtek le. Fotó: Depositphotos

A következő hónapokban a makrogazdasági folyamatok is segíthetik az elmaradt beruházásokat tervezőket, hiszen a pénzromlás ütemének gyors visszaesése, a jegybanki és így a pénzpiaci kamatok csökkenése a banki kamatszinteket is lejjebb tolja majd. Így az ősztől a lakáshitel piacon is kedvezőbb feltételek teremtődnek a kölcsönfelvételre – áll a BiztosDöntés elemzésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG