2p
Esik a francia elnök népszerűségi rátája.

Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből.

Az 1953 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével február 9. és 17. között készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 55 százaléka elégedetlen a kormány politikájával.

Elégedetlen nyugdíjasok

Az államfő tetszési mutatója - amely decemberben és januárban is még az 50 százalék felett állt - elsősorban az 50 és 64 év közötti korosztályban esett vissza, mintegy tíz százalékkal, feltehetően a nyugdíjra rakodó járulékok január 1-i megemelése miatt.

A tavaly májusi megválasztását követően 66 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Macron népszerűsége a nyár végére húsz százalékot esett vissza, azóta viszont fokozatosan nőtt az év végéig.

Frédéric Dabi, a felmérést végző Ifop igazgatója szerint a megtorpanás egyértelmű a kormányzat számára, ugyanis Édouard Philippe kormányfő tetszési mutatója is visszaesett a múlt havi 49-ről 46 százalékra.

Az elemző szerint az államfő megítélésében a vásárlóerő egyre nagyobb szerepet játszik. A társadalomban érezhető a csalódás amiatt, hogy a franciák többsége egyelőre nem érzi a vásárlóerő javulását, amelyet pedig folyamatosan ígér a kormány. Az ország tényleges átalakulásának reményét illetően is megjelentek az első bírálatok a közvélemény-kutató szerint.

Az elődöknél még mindig jobb

Frédéric Dabi ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Macron még mindig sokkal népszerűbb, mint az elődei voltak ugyanebben az időszakban. A megválasztását követő februárban Nicolas Sarkozy volt jobboldali elnök tetszési mutatója 38, Francois Hollande előző baloldali államfőé pedig 37 százalékon állt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG