2p

A 21 éves orosz katona az első, akit háború bűncselekmény miatt bíróság elé állítottak. Ha bűnösnek találják, hátralevő éveit rács mögött töltheti.

Először állítottak bíróság elé orosz katonát az Ukrajna elleni átfogó támadás során elkövetett háborús bűncselekmény miatt - közölte a kijevi főügyészség.

Vagyim Sisimarint, a moszkvai régió 4. Kantemirov harckocsihadosztályához tartozó egyik egység 21 éves parancsnokát azzal vádolják, hogy egy autó ablakán át Kalasnyikovval lelőtt egy 62 éves, fegyvertelen, bicikliző civilt február 28-án - mondta el Irina Venegyiktova főügyész.

A vádlott négy másik orosz katona társaságában érkezett meg a Szumi megyei Supahivkába egy lopott, defektes autóval - írta honlapján a CNN amerikai hírtelevízió.

A főügyészség értesülései szerint Sisimarint az egyik felettese utasította a kerékpáros agyonlövésére, hogy az ne jelenthesse hollétüket az ukrán hadseregnek. A férfi a helyszínen meghalt.

Vagyim Sisimarint őrizetbe vették, és életfogytiglani börtönbüntetés várhat rá, ha bűnösnek találják.

Az ügyészség közzétett egy fényképet a vádlottról, de azt nem tudni, hogy miként fogták el.

Kijev és Washington számtalanszor vádolta meg Oroszországot háborús bűncselekmények elkövetésével ukrajnai háborújának február 24-i kezdete óta. A konfliktus miatt csaknem hatmillió civil kényszerült elhagyni otthonát. Közülük sokan kínzásról, nemi erőszakról és válogatás nélküli pusztításról számoltak be. Az ukrajnai igazságszolgáltatás több mint 10 700 feltételezett háborús bűncselekményről tud, és 622 gyanúsítottja van.

Az Egyesült Királyság és Hollandia háborús bűnökre specializálódott nyomozókat küldött Ukrajnába, hogy segítsék a helyi hatóságokat és a Nemzetközi Büntetőbíróságot a bűncselekmények felderítésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG