Mi értelme egy nemzetközi bíróságnak, ha úgysincs igazság?

Az ukrajnai háborús jelentések egyre több lehetséges háborús- és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményről számolnak be kezdve a nemi erőszaktól a civil célpontok szándékos támadásán át települések megsemmisítéséig. Az első komoly hulláma a nemzetközi felelősségrevonás követelésének a bucsai tömegsírok feltárása idején történt, de a britek és az ukránok Mariupolban is hasonló, vagy súlyosabb állapotoktól tartanak.

Emellett publicisztikák árasztották el a világot Vlagyimir Putyint háborús bűnösnek nyilvánítva. Joe Biden és Volodimir Zelenszkij is így vélekedett róla, és mindketten „népirtásnak” nevezték a Bucsában történteket. Ezek a kijelentések azonban nem csak a tájékoztatást szolgálták, hanem azt is, hogy a háborús felek a maguk szája íze szerint keretezzék a „háborús bűn” fogalmát és a történteket.

Megkértünk két szakértőt, hogy történelmi kontextusban értelmezze a fogalmat, és mondja el, mi várható valójában a felelősségre vonás tekintetében.

Tarik Cyril Amar az isztambuli Koc Egyetem történésze, Oroszország-, Ukrajna- és Kelet-Európa szakértő, kutatási területe emellett a második világháború, a hidegháború és az emlékezetpolitika, Zombory Máté pedig az Társadalomtudomány Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, szakterülete az emlékezetkutatás és a háborús bűnperek története.

Taryk Cyril Amar, történész elmondja, hogy ő személyesen úgy gondolja, az oroszok nyilvánvalóan követtek el háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket is az invázió során. Ami a népirtást illeti, azt azért még kevésbé biztosan lehet megállapítani.

„Ami viszont a nyomozást és a jogi folyamatot illeti”, fejti ki a történész, "ennek bizonyítása hosszú és bonyolult folyamat. Szükség van például a helyszínre a halál okainak megállapításához. Mivel a háborúban létezik az igazolt emberölés fogalma, pontosan meg kell vizsgálni, hogy nem az történt-e. Ez azt jelenti, hogy be kell bizonyítani, hogy az emberek egy bizonyos módon haltak meg. Csak így lehet bizonyítani a háborús bűncselekményt, amelyet civilek és katonák ellen is el lehet követni. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi nagy eséllyel történt az ukrán oldalon is, legalábbis a háborús foglyok lelövése ebbe a kategóriába tartozik. Persze az oroszok oldalán erősebb a helyzet."

"Például a bucsai esetben elég valószínűnek tűnik, hogy az embereket nem egy kereszttűzben ölték meg, ami nemzetközi jog szempontjából igazolható lett volna, hanem hidegvérrel, olyan módon, amit a nemzetközi jog nem fogad el. Ami pedig a katonai vezetést illeti: amennyiben a civilek megölése egy járulékos kár a támadás során, az nem feltétlenül háborús bűncselekmény, viszont ha szándékosan civileket támadnak, az már igen. Hasonlóképpen a gondatlanság, amely szintén háborús bűncselekmény, hiszen egy katonai vezetőnek kötelessége, hogy elkerülje a civil áldozatokat."  

Az emberiesség elleni bűncselekményeket csak civilek ellen lehet elkövetni, ennek pedig széleskörűnek és szisztematikusnak kell lennie. Vagyis amennyiben egy hadsereg válogatás nélkül bombázza a célpontjait, nem figyelembe véve az esetleges lakosságot, és ezt szisztematikusan teszi, az szintén emberiesség elleni bűncselekmény. Ennek bizonyítását azonban fel kell építeni tanúkkal, iratokkal, felvételekkel és így tovább. Tudni kell, hogy melyik alakulat követte el, tudni kell az igazolványszámokat, és nagyon világosan ismerni kell a szolgálati láncot. Amennyiben egy parancsnok nem tett meg mindent az ilyen viselkedés ellen, főként pedig, ha erre adott parancsot, akkor bűnös”, fejti ki a történész.

„Háborús bűncselekmények feltárását vagy egy erre korábban létrehozott bíróság végezheti, vagy egy újonnan létrehozott bíróság. Az viszont, hogy egy igazán jelentős elkövetőt bíróság elé lehessen állítani, kevéssé valószínű, hiszen jelen esetben például el kellene menni Oroszországba, és kérni Putyin kiadatását. Mellesleg ez történt Milošević és Karadžić esetében, de csak azután, hogy elvesztették a hatalmukat, és még így is évekbe telt a kiadatásuk. Egy hatalmon levő vezető esetében ez nem történhet meg, főleg, hogy túl sokat tud a többiekről”, magyarázza Amar.  

A háborús bűncselekményekkel kapcsolatban jelenleg a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) jogosult eljárni, amely már márciusban nyomozást indított az ukrajnai helyzet kivizsgálására: összesen 39 ország kért vizsgálatot az országban elkövetett atrocitások ügyében. A 39 ország közt mellesleg szerepelt Magyarország is.

Csakhogy az NBB joghatóságát Oroszország minden valószínűség szerint nem fogja elfogadni, ahogy egyébként nem tagja az NBB-nek Ukrajna és az Egyesült Államok sem, így merülhetett fel egy új nemzetközi bíróság létrehozásának gondolata is. Az új bíróságra vonatkozó terv egyik szószólója Gordon Brown, volt brit miniszterelnök, aki egy, a második világháborút követő nürnbergi perek mintájára felállított törvényszékben gondolkodik, amely mindenkit kivizsgálna, akik az inváziót megtervezték és bűnrészesek voltak, többek között a finanszírozás révén is.

Az Nemzetközi Bíróságnak nem rövid a története, és hogy is voltak a nürnbergi perek?

Zombory Máté a nemzetközi büntetőjog előtörténetét magyarázva elmondja, hogy a második világháború után Nürnbergben és Tokióban állt fel ideiglenes Nemzetközi Katonai Törvényszék. „Előbbi előkészítésekor határozták meg azokat az elveket, amelyek alapján megállapíthatták a tengelyhatalmak háborús elkövetőinek büntetőjogi felelősségét. Ezeket az elveket vették alapul egy későbbi állandó nemzetközi joghatóság kialakításához, csakhogy ez a ’90-es évekig, nem utolsó sorban a hidegháborús ellentétek miatt, nem vezetett eredményre. Végül a Balkáni háború és Ruanda kapcsán alakult meg a Nemzetközi Büntető Bíróság, amely képes államok feletti jogi személyként ítéletet hozni. Ez unikális, ilyen előtte nem volt. A nürnbergi törvényszék alapokmányából az NBB átvette a béke ellen elkövetett bűncselekmény, az emberiesség elleni bűncselekmény és a háborús bűn fogalmát, és hozzátették a népirtást, ami Nürnbergben még nem volt jogi kategória.”

Zombory úgy véli, és ebben Tarik Cyril Amar is egyetért, hogy a béke ellen elkövetett bűncselekmény, vagyis más ország szuverenitásának megsértése, az orosz-ukrán háború esetében igazolható.

„Ma a fő kérdés az, ami Nürnbergben volt”, jelzi Zombory, „vagyis hogy meg tudjuk-e állapítani a döntéshozók felelősségét, azt, hogy szándékosan bombáztak például kórházakat? Ha a szolgálati lánc nem megállapítható, akkor jogi értelemben nem történhet meg a felelősségre vonás.” Nürnbergben ezt az összeesküvés fogalmával magyarázták, úgy mondták, hogy a bűnösök „részt vettek háborús bűncselekmények végrehajtására egy összeesküvésben.”

Zombory hangsúlyozza, „amit Ukrajna vezetése csinál, bizonyos értelemben kampányszerűen, vagyis, hogy felvételekkel és dokumentumokkal informálják a világ közvéleményét, az jogi értelemben nem bizonyítás.”

Mi a különbség a gyilkosság és a háborús bűn között?

A magyar történész kifejti, hogy a háborús bűn fogalmának egyik fontos eleme, hogy a segítségével meg tudjuk különböztetni a háborús bűnöst a gyilkostól, a háborús bűnt a gyilkosságtól.

„A háborús bűn az a morális tartomány, amely más ember életének elvételén túl helyezkedik el.” Olyan bűncselekmény, ami szorosan véve nem csak az elkövetőre és az áldozatra tartozik. Ezért lényeges az is, aki arra az utasítást adta.

„A politikai perek sajátossága, hogy minden állam azt szeretné, hogy ő tarthassa azokat, ezáltal pedig ő határozza meg a keretfeltételeket”, jegyzi meg Zombory. „Ezért akarta például Izrael a saját bírósága előtt felelősségre vonni Adolf Eichmannt, és egyáltalán nem volt abban érdekelt, hogy nemzetközi bíróság ítélkezzen felette.

Mit tanulhatunk a nürnbergi perekből?

Zombory Máté, a téma szakértője, felidézi, hogy a második világháború során a szövetségeseknek kimondott célja volt a bizonyítékok megtalálása és elkobzása, hogy a háború végén felelősségre vonás történhessen, ennek érdekében szakszerűsített diviziók működtek a hadseregben, úgy a briteknél, mint a szovjeteknél, amelyeknek az volt a feladata, hogy a fronttal együtt előrenyomulva megvédjék a bizonyítékként használható dokumentumokat. Itt főként papír alapú dokumentumokról, fényképekről beszélünk. Ezenkívül dokumentumfilmeket is készítettek, mint amilyen a koncentrációs táborok felszabadításáról szóló, Alfred Hitchcock közreműködésével 1945-ben készült brit dokumentumfilm. A fénykép-és filmfelvételek mellett ma feltört számítógépek, mobiltelefonok, szervereken talált térképek lehetnek értékesek.

A nürnbergi perek során újdonságnak hatott, hogy levetítettek egy amerikai dokumentumfilmet, így a mozgókép-felvétel a bizonyíték státuszára emelkedett. Ez nagy hatást váltott ki, főként mivel akkoriban a filmfelvételnek általános hitele volt, magyarázza Zombory. Ezen az sem változtatott, ami Katynnal kapcsolatban történt, akkor ugyanis a szovjetek elhitették a világgal, hogy a németek követték el a gyilkosságokat, és mindezt képi bizonyítékok alapján is tették. Amikor kiderült a csalás, mégsem a képfelvétel státusza kérdőjeleződött meg, hanem azoké a konkrét felvételeké, amelyeket ott felvonultattak.

„Ma viszont, a post-truth időszakában, már a kép bizonyító erejű státusza sem magától értetődő. Vagyis Katyn az adott kép hitelességét, a fake news pedig az egész képiség hitelességét kérdőjelezte meg.”

Ma ezzel együtt kell bizonyítási lehetőségeket találnia egy nemzetközi törvényszéknek.

The winner takes it all?

Fontos kérdés viszont a nemzetközi perekkel kapcsolatban, és ez természetesen már Nürnberg kapcsán is felmerült, hogy mennyire a győztesek történelmét írják ilyenkor? Vajon a győztes oldalon állók háborús bűneit is felsorakoztatják-e, hiszen például Drezda szőnyegbombázása és az atombomba ledobása egy érdekes jogi csavarral kiesett a második világháborút követő nemzetközi perek hatóköréből, és nem tárgyalták azokat.

Viszont, bár minden a győztesek igazsága, és jóllehet, mindig egy meghatározott politikai csoport állítja fel a bíróságot, az eszme – papíron legalábbis – a legyőzötteket is magában foglalja és az áldozatoknak mindenképpen több igazságot szolgáltat, mintha semmi sem történt volna, magyarázza Zombory.

Tarik Cyril Amar is azt állítja: „a nemzetközi bíróság megléte azt üzeni az áldozatoknak, hogy a világ nem feledkezik meg róluk, és hogy ami velük történt, az számít."

„Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok szerepe sem kristálytiszta az NBB-ben, hiszen saját bűnöseit nem bocsátja a bíróság rendelkezésére, mégis úgy vélem, hogy szükség van nemzetközi bíróságra”, folytatja Amar. „Tény, hogy az Egyesült Államok is követett el háborús bűnöket Irakban, Afganisztánban, most is követ el Jemenben, amikor is fegyvereket szállít olyanoknak, akik maguk is háborús bűnöket követnek el. És akkor még nem beszéltünk Vietnámról például vagy a Koreai Háborúról, ezeket pedig nem torolták meg, vagy legalábbis nagyon nem úgy, mint például a németek által elkövetett bűnöket a második világháború után. Ennek értelmében könnyen mondhatjuk, hogy a győztesek írják a történelmet és a győztesek igazsága érvényesül mindig, de azt tudnunk kell, hogy például a második világháború után sem Németország, sem Japán nem volt abban az állapotban, hogy a saját elkövetőit bíróság elé állítsa, így valakinek meg kellett ezt tenni.”

Úgy tűnik tehát, hogy ha valamennyire hiszünk az igazságban és az áldozatok jogában, nincs más választásunk, mint egy nemzetközi bíróságra bízni az ítélkezést. Amar ezt így magyarázza:

„Ideális esetben egy nemzetközi bírósághoz mindenki fordulhat, a győztes és a vesztes is, egy valódi világban viszont nem egészen így történnek a dolgok, de ha erre azt mondjuk, hogy inkább hagyjuk akkor az egészet, mert úgysincs igazság, akkor én ezzel nem tudok egyetérteni. Nagyon fontos, hogy ez az egész nem önkényes, vagyis nem arról van szó, hogy rámondjuk valamire, hogy bűn vagy népírtás, és attól azzá válik, hanem hosszú vizsgálatok szükségesek az eredményhez. Mindaz, ami felépült a Nürnbergi perek óta, az egy szilárd jogi rendszer, amely arra is alkalmas, hogy valakit ártatlannak nyilvánítson.”