4p

Megnyílt a Doktor24 vadonatúj magánkórháza a One Budapestben, ahol a 3 milliárd forintos beruházással 3000 négyzetméteren kínálnak világszínvonalú fekvő- és járóbetegellátást.

„Hosszú évek óta tervezgettük, hogy a Doktor24 Magyarország vezető magán egészségügyi szolgáltatójává váljon. A Multiklinika megnyitásával a tavalyi 4 milliárdos árbevételünket idén 7 milliárd forintnál is többre tervezzük a 650-700 főre megnövelt munkatársi gárdával, és a 400 ezer orvos-beteg találkozóval” - jelentette ki Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója a ma délelőtti helyszínbejárás alkalmából.

Béres György, a Doktor 24 Multiklinika szakmai vezetője és Lancz Róbert vezérigazgató. Fotó: Privátbankár
Béres György, a Doktor 24 Multiklinika szakmai vezetője és Lancz Róbert vezérigazgató. Fotó: Privátbankár

A Doktor24 most megnyitott zászlóshajója a cégcsoport negyedik fővárosi szolgáltatási helyszíne. A vezérigazgató szerint a Budapest egyik legjobb lokációjában fekvő új intézményük voltaképpen kategóriateremtő multikórház, amelyben az a cél, hogy ügyfélélményt nyújtsanak a prevenciótól a rehabilitációig. Az egynapos sebészeten jelenleg helyreállító plasztikai, bőrgyógyászati, általános sebészeti és proktológiai műtétek szerepelnek, hamarosan pedig urológiai, fül-orr-gégészeti beavatkozások, illetve a szürkehályog-eltávolítás is helyet kap a szolgáltatások között.

„Olyan multiklinikát akartunk építeni, amely Bostonban, Hamburgban, vagy akár Szingapúrban is megállná a helyét. Ezért a legkiválóbb magyar specialisták mellett külföldi szakemberek tudására is építettünk, mikor kialakítottuk az új intézményünket” – fogalmazott Lancz Róbert.

A teljes beruházás költsége 3 milliárd forint volt, ebből 279 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. A Multiklinika koncepciója az angolszász országok gyakorlatát követi: 35 szakterületen látnak el gyermekeket és felnőtteket. Az új kórház két szakterületen szeretne kiemelkedő minőséget meghonosítani a hazai privát gyógyításban: ortopédiában és egynapos sebészetben is vezető szerepre törekszik, bár a Doktor24 már ma is piacvezetőnek számít a sebészeti beavatkozások területén - 7 műtőjében évi összesen több, mint 10 ezer műtétet végeznek el. A műtők közül 4 a Multiklinikán, 2 a Tatai Kastélypark Klinikán, egy pedig Székesfehérváron, a nemrégiben felvásárolt Life Centrumban működik.

Szaktekintély az Ortopédiai Centrum élén

2020-tól a Doktor24 tagjaként működő, 18 éves múlttal rendelkező Tatai Kastélypark Klinikát Béres György sebész vezeti, aki egyben a Multiklinika Ortopédiai Centrumnak szakmai vezetője is.

„Bár a közfinanszírozott ortopédiai ellátás központja továbbra is Tata marad, ezzel évek óta tevékeny részt vállalva a várólista-csökkentő programban, a magánbiztosítók ügyfeleit és a privát betegeket most már elsősorban a Multiklinikán látják el. Ennek ellenére azért a Multiklinikán is pályáztunk 10 kórházi ágy közfinanszírozására” – mondta el Béres György.

A közel 16 000 csípő- és térdprotézisműtétre szoruló páciensnek az állami ellátórendszerben jelenleg átlagosan 488, illetve 593 napot kell várniuk az operációra. A Doktor24 Ortopédiás Centrumban előjegyzés és előzetes vizsgálatok után a heteken belül elvégzett nagyízületi műtétet követően 2-3 nappal már haza is tudnak térni otthonukba, után pedig mindössze 6 héttel vissza is térhetnek a teljes élethez.

Kérdésre válaszolva Béres professzor azt mondta, hogy a térdprotézisek párszáz forintba, míg a csípőízületi protézisek 1,5 millió forint körüli összegbe kerülnek.

„Lehet olcsón és drágán is implantátumot vásárolni, mi az élvonalból választunk, hogy a legjobbat ültethessük be a betegeinknek” – tette hozzá a sebész professzor.

A Doktor24 nem áll meg a fejlesztésekben, a Váci úti intézményük épp bővítés alatt áll, de további lehetséges helyszínei is tárgyalási fázisban állnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG