3p

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Doktor24–UNION országos hálózatépítése. A Doktor24 és az UNION Vienna Insurance Group Zrt. közös leányvállalata, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. (EMH) megvásárolta a LIFE Egészségcentrumot, a Közép-Dunántúl régió piacvezető privát egészségügyi szolgáltatóját.

A szeptember 2-án lezárult tranzakció idén a legnagyobb volumenű, szakmai befektető által végrehajtott felvásárlás volt a fővároson kívül - derül ki a Doktor24 közleményéből. Az EMH első akvizíciója a régió 1,1 millió lakosa számára teszi elérhetővé a Doktor24 magas minőségű diagnosztikai, járó- és fekvőbeteg-ellátásait. A Kóka János vezette Doktor24 Csoport és az UNION Vienna Insurance Group Zrt. célja, hogy a következő években országos lefedettségű hálózattá bővüljön, és kedvező árképzésével országszerte elérhetővé tegye az állami ellátást is tehermentesítő szolgáltatásait.

Kóka János,  a Doktor24 Csoport elnöke és Lncz Róbert, a Doktor 24 vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András
Kóka János, a Doktor24 Csoport elnöke és Lncz Róbert, a Doktor 24 vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András

A partnerek az EMH-t 2021 májusában azzal a céllal hozták létre, hogy jelentős szakmai tudással és tőkével – akvizíciók és célzott beruházások révén – országos szolgáltatási hálózatot építsenek ki.

„A LIFE megvásárlása az Unionnal közös céljaink megvalósításának első, markáns lépése. Terveink szerint öt éven belül elérjük az országos lefedettséget, és modern, jól felszerelt rendelőkben, egységes szakmai protokollok mentén kiszámíthatóan magas színvonalú és elérhető árú ellátást tudunk nyújtani az ország minden pontján. Ennek érdekében a Doktor24-et olyan platformmá alakítjuk, amely stabil finanszírozási és szakmai hátteret biztosít minden új csoporttag növekedéséhez” – fogalmazott Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója a felvásárlás kapcsán.

Hozzátette: a magánegészségügy iránti növekvő keresletre a Doktor24 nemcsak halózatfejlesztéssel válaszol, hanem a méretgazdaságosságból és a hatékonyabb ellátásszervezésből adódó alacsonyabb költségeket árelőny formájában is megosztja az ügyfelekkel, és ezzel egyre szélesebb rétegek számára teszi elérhetővé a privát ellátást.

A LIFE Egészségcentrumot 2011-ben hozta létre dr. Deák Csaba emlődiagnosztikai, egynapos sebészeti és járóbeteg-ellátást folytató vállalkozásaiból. A népegészségügyi emlőszűrő program keretében a LIFE mobil szűrőkamionja 2006 óta járja Fejér és Komárom-Esztergom megyét. A közfinanszírozott mammográfiás vizsgálaton kiszűrt páciensek komplex emlővizsgálata a LIFE Egészségcentrumban történik. Ezen a területen a privát szolgáltatón keresztül biztosított, teljes közfinanszírozott betegút egyedülálló az országban.

Az alapító-ügyvezető Deák Csaba a tulajdonosváltás után is a LIFE vezetőjeként dolgozik tovább.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG