2p
Dübörög a kampány - minden irányból hozzánk jönnének a migránsok, figyelmeztet Lázár János.

Miután kiderült, hogy a pozsonyi uniós csúcstalálkozót egyedül a magyar miniszterelnök találta sikertelennek, és valójában Brüsszel menekültpolitikája sokkal közelebb került a Magyarország által is szorgalmazott mederhez, a teljes kormánykoalíció erős hazai kampányba kezdett, hogy feltüzelje a népszavazás előtt az embereket: a látszat csal, igenis migránsveszély fenyeget minket.

Ennek keretében indult kampánykörútra választókerületében Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyugat felől (vissza)érkező migránsokról beszélt a Magyar Nemzet keddi számában és a pozsonyi találkozó eredményeit igyekezett kisebbíteni.

Visszaküldik azokat, akiket átengedtünk?

A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat.

Az Európa Tanács októberi ülésén a kormányfők hivatalosan is tárgyalnak a bevándorlás szabályozásáról, jelenleg azonban duma és szép szavak vannak, és közben osztják-szorozzák a bevándorlókat - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat Magyarországra.

Emlékeztetett: a pozsonyi csúcs része volt annak megbeszélése is, hogy a migráció ügyében milyen irányba mozduljanak el az országok. Kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, de ez nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. A miniszter rámutatott: az irány a lényeg, és abban Magyarország egyetért Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal.

Az a migráns, aki fizet, az befektető

A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban elmondta: nincs nemzetbiztonsági kockázata és nem merül föl annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók. A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon Magyarországra - tette hozzá. (Jelenleg egyébként 1300 ember menekültkérelmének elbírásáról beszélünk, míg a kormány augusztus közepéig 18 ezer embernek adott el letelepedési kötvényt).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG