4p
Nem lesz ma egyszerű dolga annak, aki el akar jutni Budapesten A-ból B-be, hiszen érkezik Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy szokásos éves tárgyalását lerendezze Orbán Viktorral. Terítéken lesznek új orosz beruházások, orosz-magyar légitársaság beindítása, természetesen szó lesz Paks 2-ről és az orosz gáz jövőjéről.

добро пожаловать kedves olvasók! Eljött hát a nagy nap, ma Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy tárgyaljon Orbán Viktorral. Csütörtökön a déli órákban érkezik a fővárosba, ahol szűkkörű megbeszélést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel, ezt követően plenáris ülés és sajtótájékoztató lesz.

Összeszedtük, merre nem érdemes mennie és hogyan közlekednek a buszok. Tervezze meg velünk a mai menetrendjét >>>

Ugyan Putyin két évvel ez előtt is késett egy-két órát, azt már most garantálhatjuk, hogy már kora reggeltől felfordul a fővárosi közlekedés az útlezárások és terelések miatt.

Kép forrása: Orbán Viktor Facebook oldala

A protokolláris feladatok ellátása után sor kerül a magyar-orosz legfelső szintű évenkénti tárgyalásra, amelynek témáit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismertette korábban: szóba kerülnek energetikai, oktatási, nehézipari kérdések, továbbá téma lesz több gyógyszeripari és mezőgazdasági beruházás is.

  • Napirendre kerül például a Dunaferr, amellyel kapcsolatban az orosz fél nyitott, hogy jelentős beruházásokat hajtson végre az idén is.
  • A gyógyszeripart illetően a Richter és az Egis megkapta az engedélyeket, hogy exportálhasson és részben termelhessen Oroszországban - közölte. A Richter Oroszországban a második legjelentősebb szereplő a receptköteles patikai piacon, és az orosz kormány szoros együttműködésre törekszik a gyógyszeriparban, e kooperáció zászlóshajója lehet a Richter.
  • A két ország 200-200 ösztöndíjat biztosít hallgatóknak, e helyeket szeptembertől teljesen feltöltik.
  • Az elmúlt időben több magyar technológiára épülő mezőgazdasági beruházás valósult meg Oroszországban, és azt szeretnék, ha ez a vízgazdálkodásban is így lenne.
  • Szijjártó Péter az energetikai kérdésekkel kapcsolatban közölte: "a magyar kormány kért, az orosz kormány pedig ígért" pozitív hozzáállást a továbbiakban is a Mol oroszországi kitermeléseihez. A cég eddig 1,3 milliárd dollárt fektetett be Oroszországban, ma már a Mol olajkitermelésének 6,5 százaléka származik Oroszországból.

A miniszter elmondta továbbá: a két éve kötött megállapodás értelmében már tavaly minden részletkérdést lezártak a magyar-orosz hosszú távú gázvásárlásról, így most abban a kényelmes helyzetben vannak, hogy már a 2021 utáni helyzetről tudnak beszélni. Magyarország energiabiztonságát több lépés is veszélyezteti, így a Déli Áramlat vezeték ellehetetlenítése és az, hogy Horvátország, valamint Románia továbbra sem felel meg annak az uniós kötelezettségnek, hogy biztosítsa a kétirányú gázszállítást - magyarázta.

Két évvel ez előtt már járt nálunk Vlagyimir Vlagyimirovics, az akkori tárgyalást röviden összefoglaló videónkat itt futhatja át >>>

Biztos lesz szó Paksról is

Szijjártó Péter kitért arra: Paks 2-t illetően "ugrásra készen állunk", várjuk az EU utolsó engedélyét, hogy a bővítés megkezdődjön. Ha van olyan lehetőség, amely előnyösebb helyzetbe hozza pénzügyileg Magyarországot, akkor megteszik a szükséges lépéseket, de eddig erre vonatkozó javaslatot nem tett a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kiemelte: az orosz szankciók bevezetése óta a magyar gazdaságot 6,7 milliárd dollár veszteség érte az elveszett exportlehetőségek miatt, és ez magyar vállalatok bevételkiesése, magyar munkahelyeket sodortak veszélybe az intézkedések. Továbbra is csak a magyar érdekeknek megfelelően "vagyunk hajlandók hozzáállni" a szankciókhoz, amelyek politikai és gazdasági szempontból is sikertelennek bizonyultak - magyarázta. Hozzátette: Európának nem lehet célja, hogy mindenkivel rosszban legyen, pragmatikus együttműködésre van szükség Oroszországgal.

Vajon nekimegy Orbán Ukrajna miatt?

Kérdésre Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Ukrajna területi integrációja és szuverenitása nem lehet kérdés, a nemzetközi szerződéseket és jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, de a minszki megállapodások betartatásában nem vittek előbbre a szankciók, nem bizonyultak hatékony eszköznek ebből a szempontból. A szankciók meghosszabbításáról legfelsőbb szintű politikai vitát kell folytatni az EU-ban - vélekedett.

Ugyancsak kérdésre elmondta: a Malév ügye minden magyar-orosz tárgyaláson szóba kerül, csütörtökön is napirenden lesz, és körvonalazódik egy megállapodás.

Brutális biztonsági csapattal jön Putyin, még a Gripeneink is elkísérik egy darabig. A biztonsági felkészülésről szóló videónkat itt nézheti meg >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG