3p

Több százezer ember vonult utcára Izraelben az igazságszolgáltatás tervezett átalakítása ellen néhány nappal azelőtt, hogy a parlamentben döntő szavazást tartanak a kérdésben.

Félmilliós tüntetés egy tízmilliós országban

Tel-Aviv központjában mintegy 170 ezren gyűltek össze a 13-as csatorna becslése szerint, míg Jeruzsálemben 85 ezren vonultak ki az utcákra. Jeruzsálembe szombaton egy tiltakozó menet érkezett, amelyben a szervezők szerint tízezrek vettek részt. A mintegy 70 kilométeres, Tel-Avivból Jeruzsálembe tartó menetet kedd este több száz tüntető indította el, a csoport létszáma az elmúlt napokban fokozatosan nőtt. A gyűléseken jelentések szerint erőszakos összecsapások voltak a rendőrséggel - írja összefoglalójában az MTI.

A tüntetések szervezői országszerte több mint félmillióra teszik a résztvevők számát. Ezzel ez lenne az egyik legnagyobb létszámú tiltakozás a tüntetések január eleji kezdete óta. Izrael összlakossága mintegy 10 millió fő.

Izrael jobboldali vallási kormánya vasárnap tervezi a képviselők elé terjeszteni azokat a terveket, amelyek gyengítenék az igazságszolgáltatás hatáskörét. A vitatott törvényjavaslatot várhatóan csak hétfő délután fogadják el.

Kormányellenes tüntetők ezrei tartanak izraeli zászlókat a Jeruzsálembe tartó tiltakozó menetben, amelyen az izraeli kormány igazságügyi reformtervei ellen tüntetnek Jeruzsálemben, 2023. július 22-én. Országszerte folytatódnak a tüntetések az izraeli kormány népszerűtlen igazságügyi reformtervére válaszul, amely a tiltakozók szerint gyengíti az izraeli Legfelsőbb Bíróság függetlenségét. Mivel Izrael államnak nincs alkotmánya, a Legfelsőbb Bíróság fontos szerepet játszik a törvényhozói, a bírói és a végrehajtó szervek közötti fékek és ellensúlyok rendszerének fenntartásában. Fotó: EPA / Abir Sultan
Kormányellenes tüntetők ezrei tartanak izraeli zászlókat a Jeruzsálembe tartó tiltakozó menetben, amelyen az izraeli kormány igazságügyi reformtervei ellen tüntetnek Jeruzsálemben, 2023. július 22-én. Országszerte folytatódnak a tüntetések az izraeli kormány népszerűtlen igazságügyi reformtervére válaszul, amely a tiltakozók szerint gyengíti az izraeli Legfelsőbb Bíróság függetlenségét. Mivel Izrael államnak nincs alkotmánya, a Legfelsőbb Bíróság fontos szerepet játszik a törvényhozói, a bírói és a végrehajtó szervek közötti fékek és ellensúlyok rendszerének fenntartásában. Fotó: EPA / Abir Sultan

Még a katonaság is beszállt a tiltakozásba

A javaslat már több mint fél éve megosztja az izraeli társadalom nagy részét, rendszeresen emberek ezrei vonulnak utcára ellene.
Tel-Avivban tiltakozó táblákon ez állt: "Netanjahu, a demokrácia ellensége" vagy "Mentsük meg a hazánkat". A tengerparti városban sok izraeli attól tart, hogy a reform alapjaiban változtatja meg Izraelt.

A tiltakozó mozgalom Izrael történetében a legnagyobb és a társadalom széles rétegeit öleli fel, még a katonaságot is, amely szombaton fokozta ellenállását. Több mint tízezer tartalékos közölte, hogy nem jelenik meg többé a szolgálatban, ha nem állítják le a vitatott igazságügyi átszervezést - jelentette be "Fegyvertestvérek" nevű tiltakozó mozgalmuk szombat este Herclijában. A lépés jelentősen befolyásolhatja a hadsereg műveleti készenlétét.

A hadsereg kezdetektől elutasítoja az ügy kommentálását. Pénteken a légierő több mint ezer tartalékos katonája már azzal fenyegetőzött, hogy kilép, ha a törvényjavaslatot elfogadják.

Az ország több mint száz vezető volt biztonsági főnöke szombaton Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek címzett levélben sürgette a törvénymódosítás leállítását. Netanjahu "személyesen felelős a hadseregnek és Izrael biztonságának okozott súlyos károkért" - írták a levélben.

A kompromisszumról folytatott tárgyalások eddig sikertelenek voltak, bár Joáv Galant védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy megpróbál "konszenzusra" törekedni.

Eközben Benjámin Netanjahu elnök kórházban van:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG