2p
A nyugati szankciók miatti veszteséget Putyin nagyobbra becsüli, mint egy teljes évnyi magyar GDP. Szerinte azonban a nyugat nem járt sikerrel, lábon kihordták a pofont.
Forrás: Ria Novosztyi/Kreml

160 milliárd dolláros bukta? Simán átlépik

Százhatvan milliárd dollárra becsülte a nyugati szankciók és a kőolaj világpiaci árának esése miatti orosz veszteségeket Vlagyimir Putyin. Ez mintegy 44 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg - összehasonlításképp a tavalyi egész éves magyar GDP csak közel 32 ezer milliárd forint volt..

Az orosz elnök szerint országa ekkora mértékű befektetéstől esett el tavaly március óta. Kijelentette ugyanakkor, hogy az orosz gazdaság "könnyen átlépte" a büntetőintézkedések által felmerült "mesterséges akadályokat".

Oroszország 2014 március végére csatolta el Ukrajnától a Krím félszigetet, amire a nyugati államok gazdasági, pénzügyi, és politikai szankciókkal válaszoltak.  Putyin kijelentette, hogy kudarcba fulladt az a (nyugati) törekvés, amely az orosz gazdaság összeomlására irányult, ugyanis Oroszország túljutott a nehézségek csúcsán.

Átállnak a rendes orosz termékekre

Az orosz elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetben jó esély van arra, hogy az orosz gazdaságot több lábon állóvá tegyék. Szerinte a kőolaj ára hordónként 60-70 dollár körül fog mozogni és ez lehetőséget teremt arra, hogy más területeken is beruházásokat hajtsanak végre. Így például a mezőgazdaság fejlesztésében komoly lépést lehet tenni, hogy felszabadítsák az orosz piacot a behozott "és gyakran rossz minőségű termékektől".

Most épp nem állnak olyan jól

A Világbank legutóbbi, áprilisi jelentése szerint az orosz recesszió mélyült februárban, esett a gazdasági aktivitás, nőtt a hitelkockázat. A rubel viszont 6,9 százalékot erősödött a dollárral szemben, miután javult a külső egyenleg és enyhült a geopolitikai feszültség.

Az infláció 13 éves csúcsra, 16,9 százalékra emelkedett márciusban, annak ellenére, hogy a központi bank kamatot vágott a gazdasági növekedés támogatása érdekében.

A szegénység tovább emelkedett a negyedik negyedévben, a munkanélküliség 5,8 százalékra emelkedett, ami az elmúlt 2 év legmagasabb adata. Az erős infláció mellett a reálbérek estek.

Putyin az import kiváltásáról beszélve a polgári repülőgépek gyártását, a hajógyártást és a mikroelektronikát említette egyebek között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG