3p

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.

 

Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának négynapos plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón pénteken elmondta, hogy az ország „kezdeményezően fog fellépni a magas szintű nyitás érdekében, és összhangba kívánja hozni szabályozási rendszerét a nemzetközi gyakorlatokkal”. A miniszter tájékoztatása szerint Kína kiterjesztené a piaci hozzáférést több érzékeny ágazatban, köztük a távközlésben, a biotechnológiában, az egészségügyi szolgáltatásokban, az oktatásban és kultúra területén. A kínai kormány a nyitás kísérleti programjait a külföldi tulajdonú kórházakra és a hozzáadott értékű távközlési szolgáltatásokra is ki kívánja terjeszteni – tette hozzá. „Kína nem fog új különleges bánásmódot kérni a Kereskedelmi Világszervezet jelenlegi vagy jövőbeli tárgyalásain” - mondta el Vang, hozzátéve, hogy az ország célja az átlátható, stabil és kiszámítható üzleti környezet megteremtése a külföldi befektetők számára.

Vang szerint az ország emellett növelni kívánja a zöld és a digitális kereskedelem szerepét, fejleszti a határokon átnyúló szolgáltatáskereskedelem szabályozását, valamint fokozza az importot az ipari átalakulás és a lakossági igények kielégítése érdekében. A kereskedelmi tárca vezetője azt is közölte, hogy Kína tovább bővíti majd a magas szintű szabadkereskedelmi övezetek hálózatát, valamint előmozdítja a regionális és kétoldalú kereskedelmi és beruházási megállapodások fejlesztését. „A külföldi befektetések ösztönzése érdekében az ország átlátható és kiszámítható intézményi környezetet kíván kialakítani, és új versenyelőnyöket teremt a fejlett technológiai ágazatok, köztük a mesterséges intelligencia, a biotechnológia és a megújuló energia fejlesztésével” - közölte. Vang hangsúlyozta, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezés „nem szólóelőadás, hanem közös kórus”, és Kína tovább kívánja mélyíteni a gyakorlati együttműködéseket a részt vevő országokkal a kereskedelem, a beruházások, az ipar, a zöld fejlesztés, a digitális gazdaság és a mesterséges intelligencia terén.

A miniszter szerint Kína jövőbeli nyitási politikájában „elutasítja a mások rovására történő versengést, és a kölcsönösen előnyös együttműködésre helyezi a hangsúlyt”. A csütörtökön lezárt négynapos zárt ülésen elfogadott irányelvek képezik majd az alapját a tizenötödik ötéves terv kidolgozásának, amelyet várhatóan 2026 márciusában hagy jóvá a kínai országos népi gyűlés.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG