3p
A két legnagyobb kínai technológiai cég, a Tencent és az Alibaba nem kíván együttműködni egy a kormány által megtámogatott hitelminősítő programmal, ennek megfelelően nem is szeretnék kiadni ügyfeleik hitelinformációra vonatkozó adatait.

A Kínai Népi Bank (PBoC) még 2018 márciusában indította el Baihang névre hallgató magánhitel-szolgáltató cégét azzal a céllal, hogy egy olyan nemzeti rendszert hozzon létre, amely lefed 460 millió kínai embert, olyanokat, akik nem rendelkeznek hivatalos hiteltörténettel, ugyanakkor nagy valószínűséggel támaszkodnak az ország hatalmas fintech-ágazatára – írta a Financial Times internetes kiadásában.

Annak ellenére, hogy a Baihang már másfél éve működik, és az egyetlen olyan cég, amely Kínában engedéllyel rendelkezik személyes hitelminősítésre, felhasználói lefedettsége továbbra is rendkívül hiányos. A Kínai Népi Bank által alapított pénzügyi vállalatnak ezért is lenne olyan nagy szüksége a Tencent és az Alibaba által kezelt adatokra.

Az együttműködés hiánya rávilágít a kormány és a kínai technológiai óriások közötti nem különösebben békés viszonyra, már ami a felhasználói adatok kezelését és ellenőrzését illeti.

Részvényesek lettek a fintech cégek

A Tencent Credit és az Alibaba Sesame Creditje arra kényszerültek, hogy feladják a hitelminősítő rendszerek létrehozására irányuló kísérleteiket, miután a Kínai Népi Bank 2018 februárjában visszavonta az erre vonatkozó engedélyét.

Ehelyett a Népi Bank felállította a Baihangot, és az új társaságot a fintech óriások részvényeseivé tette, így próbálva megtörni a tech-óriások egyeduralmát a hiteladatokkal kapcsolatban. Azonban ez az új részvényesi rendszer sem hozott a Baihang problémáira megoldást.

A Tencent és a Sesame még mindig messze a legtöbb ügyféladattal rendelkezik, a két cég pedig nem különösebben érdekelt abban, hogy a hitelinformációkat a megosszák a Baihang-gal.

A Tencent Credit és a Sesame Credit aközött a nyolc fintech társaság között szerepel (köztük van még a Ping An Bank Qianhai Credit és a Kaola Credit,) amelyek mindegyike 8 százalékos részesedéssel bír a Baihangban. A fennmaradó 36 százalékot a Nemzeti Internetes Pénzügyi Szövetség birtokolja.

Most áprilisáig több mint hétszáz pénzügyi intézmény és társaság, többnyire online mikrotársaság csatlakozott a Baihang hitelinformációs adatbázisához.

Az említett nyolc részvénytársaság közül ugyanakkor csak három vállalta, hogy adatait átadja a Baihang részére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG