2p

Szijjártó Péter a NATO főtitkárával találkozott kedden délelőtt.

Az uniós Európa-ügyi miniszterek brüsszeli tanácskozásán (ahogy egyébként Varga Judit szokta képviselni Magyarországot) részt vevő Szijjártó kedden délelőtt találkozott Jens Stoltenberggel. Az egyeztetésen szóba került Ukrajna NATO-integrációja is, melyet 2015 óta folyamatosan blokkol Magyarország arra hivatkozással, hogy Ukrajnában folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, közöttük a magyar nemzeti kisebbség jogait.

Szijjártó Péter a NATO-főtitkárral egyeztetett. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter
Szijjártó Péter a NATO-főtitkárral egyeztetett. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter

Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy nagykövetinél magasabb szintű egyeztetést folytasson a katonai szövetség az ukrán féllel. Ezt kikerülve munkavacsorának nevezett eseményeken tudtak leülni a felek, miközben a NATO folyamatosan győzködte a magyar kormányt, hogy ne a NATO-integráció rovására intézzék az ukránokkal fennálló vitákat.

"Különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak, dacára annak, hogy mi azt gondoljuk, hogy ezen ülés összehívására csak egyhangú akarat esetén kerülhetne sor" - tudatta Szijjártó Péter a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján.

"Ez a döntés sérti a NATO egységét, az egységes akaratra vonatkozó eljárásrendet, ugyanakkor nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a főtitkár döntését" - fogalmazott. Hozzátette: Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen ülésen teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek.

Leszögezte: "természetesen kitartunk az eredeti álláspontunk mellett, szeretném világossá tenni, hogy semmilyen érdemi integrációs közeledést a NATO vagy az Európai Unió irányába Ukrajna vonatkozásában mindaddig nem fogunk támogatni, amíg Ukrajnában helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait".

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG